Vitára hívta Trócsányi Lászlót Tóth Bertalan

2019. május 9. 09:01 2019. máj. 9. 09:01

Az MSZP-Párbeszéd közös listájának vezetője nyilvános vitára hívta ki Trócsányi Lászlót, a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjét szerdán. Tóth Bertalan azzal fordult az Orbán-kormány igazságügyi miniszteréhez, hogy lehetővé kell tenni a választópolgárok számára, hogy egyértelmű álláspontok között tudjanak dönteni.

A szocialista párt vezetője a vita időpontjának a május 26-i választási hétvége előtti pénteket javasolja – derül ki a Hírklikk birtokába került levélből, amit Tóth Bertalan a fideszes csúcsjelöltnek címzett.

- Azt az utat kell eltorlaszolnunk, amerre a szélsőjobb, benne a Fidesz akarja vezetni Európát – fogalmaz a levélben a politikus a Hírklikk szerint. A szocialisták vezetője úgy látja, ha a Fidesz a jobboldali szélsőségesekhez csatlakozik, azzal jelentősen csökkenti a befolyását az unió, és benne hazánk sorsát érintő döntésekre. Tóth szerint a tét nagy, hiszen arról szavaz Európa, hogy a haladás erői kerülnek-e többségbe, vagy a múltba visszahúzó jobboldali szélsőségesek.

„Ön nem támogatja Magyarország csatlakozását az Európai Ügyészséghez” – utalt az MSZP-s politikus Trócsányi László minapi belvárosi fórumára, ahol a miniszter többek között arról is beszélt, miért utasítja el a Fidesz az uniós fejlesztési pénzek körüli korrupció felszámolására létrehozott vádhatóságot.

De nem tett előterjesztést Trócsányi László a családon belüli erőszak felszámolását célzó Isztambuli Egyezmény ratifikálására sem, és passzív érdeklődéssel figyeli a devizahitelesek kártalanításért és jogaikért folytatott küzdelmét – jelezte a szocialista csúcsjelölt, milyen kérdésekre számíthat Orbán minisztere a vitán. Kérdés Tóth szerint az is, hogy a Fidesz képviselői támogatják-e a Szociális Európa megvalósítását, az európai minimálbér, az európai minimálnyugdíj bevezetését.

"Úgy gondolom, hogy a magyar választók megtisztelése, ha álláspontjainkat, pártjaink programjait nyilvános vita keretében ismertetjük” – írja. „Lehetővé kell tenni a választópolgárok számára, hogy egyértelmű álláspontok között tudjanak dönteni a szavazófülke magányában. Remélem ezzel Trócsányi László is egyetért majd” – ezt már a Facebook-oldalán közölte az MSZP-Párbeszéd listavezetője.

Forrás: Hírklikk