A Pécsi Balett bemutatójával indul a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

2019. szeptember 13. 13:20 2019. szept. 13. 13:20

Szeptember 13-án, pénteken este indul a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, a nyitó előadás a Pécsi Balett Carmina Burana című előadása lesz, amelyet Vincze Balázs koreografált. A szeptember 18-ig tartó találkozón a hazai együttesek mellett nemzetközi előadók is fellépnek a Pécsi Nemzeti Színházban és a Kodály Központban, de a Színház téren is lesznek táncbemutatók.

Pénteken este, szeptember 13-án kezdődik a XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, amelyet a Pécsi Balett nyit meg új bemutatójával (Carl Orff: Carmina Burana, Vincze Balázs koreografálásában) 19 órától a Pécsi Nemzeti Színházban, amely előtt a Színház téren 18:30-tól a PTE Táncegyüttes hangol a találkozóra. 

Forrás: Pécsi Balett, fotó: Mihály László

A szeptember 18. estig tartó rendezvényen a hazai táncélet társulatai mellett nemzetközi szereplők is részt vesznek, valamint több kísérőprogram is helyet kapott a közel egy hétig tartó találkozón.

A fellépők közt szerepel a Győri Balett, a Bozsik Yvette Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duda Éva Társulat, a sepsiszentgyörgyi M Studio, az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat, Dániából pedig a Black Box Company érkezik. Emellett lesz még nemzetközi balettgála is, a Cella Septichorában pedig a Flamenco Sopianae fog fellépni.

A tánctalálkozó részletes programját, a jegyárakat és más információkat a rendezvény honlapján lehet elérni.

Forrás: Pécsi STOP/Pécsi Balett