A rendőrök néha leesnek a lépcsőn vagy elájulnak az ugrálóvárban
Egyiptomban is olvassák, és már négyszer lett utánnyomva dr. Váczi István volt komlói rendőrkapitány „Kapitány voltam” című könyve, amely a pécsi és komlói rendőrség titkos életébe enged bepillantást. A szerzőt kérdeztük a siker titkáról.
- Mások is szereltek már le a rendőségtől, mégsem írtak könyvet. Ön miért tette?
- Kezdő rendőrként a kezembe akadt egy jegyzőkönyv, amelybe a következő sorokat pötyögte be valaki nagy műgonddal: „És akkor megközelítettem a házat. A kutya nem ugatott, mert nem volt.” Valószínűleg ott dőlt el, hogy ezek a kincseket nem fogom veszni hagyni.
- Az valószínűleg jó, ha az ember képes önmagán, a szakmáján nevetni.
- Humor nélkül nehéz lett volna ez a 25 év szolgálat, sokszor csak ez tartotta bennem, bennünk a lelket. Ezért is írtam ezekről a történetekről és nem másról. Nemcsak összegezni akartam a rendőrségnél töltött éveimet, de megmutatni azt az oldalát is ennek a munkának, amelyet sokan nem ismernek.
- Egy hétköznapi ember jó eséllyel soha nem tudja meg, milyen is belülről a rendőrség. Hogyan telnek például egy rendőrkapitány mindennapjai?
- Valószínűleg kevésbé izgalmasan, mint ahogyan azt sokan elképzelik. A három gyerekem közül az egyik, amikor megkérdezték, mit csinál az apukája munkaidőben, azt válaszolta, hogy csak ül az asztalnál és papírokat ír alá. Nagyjából így. Persze emögött felelősség, rengeteg koordináció és stressz van, hogy valahogy egyben tartsuk a rendszert.
- Ez egész jól sikerülhetett, hiszen 13 évig volt rendőrkapitány.
- 13 évig voltam rendőrkapitány és 25 évig rendőr. Nekem ez volt az életem. Az utóbbi egy évben azonban azt éreztem, hogy egyre kevésbé tudok azonosulni bizonyos rendőrségi folyamatokkal, és egyre több szakmai jellegű vitám volt. Erre jött még rá egy bizonyos szakmán kívüli, méltatlan támadás az irányomba, a rendőrség pedig nem állt ki mellettem. Így nem lepődtem meg, amikor leváltottak. Talán a módja lehetett volna egy kicsit elegánsabb is. Mondjuk egy „köszönöm az eddigi munkáját” mondat biztosan jól esett volna. A felkínált beosztás pedig inkább volt vicces, mint komoly. Nekem pedig van annyi humorérzékem, hogy értsem a viccet, ezért inkább leszereltem.
- Aztán a rendőrség legnagyobb „örömére” írt egy könyvet, ami elég népszerű lett.
- Eddig nagyjából 1600 darabot adtam el belőle, ami elsőkönyves szerzőként nem is olyan rossz. Nemcsak Magyarország különböző településeiről, de az országhatáron túlról is érkeznek megrendelések. Illetve, akik nyaralni mentek, magukkal vitték a könyvet nyári olvasmánynak – innen a számtalan külföldi fotó. A legtávolabbi pont, ahova eljutott egy példány, Mexikó volt. Az innen 9429 kilométer.
- És tulajdonképpen miről szól a könyv?
- Rövid történetek vannak benne olyan rendőrségi esetekről, amelyeket a kollégáimmal együtt éltünk meg az elmúlt 25 évben. Legyen szó arról, hogyan esett be egy kolléga egy kuplerájba egy vörös függönybe kapaszkodva, hogyan ájult el egy kolléga a gyerekeknek kitett ugrálóvárban, miután ráugrottak a fejére, vagy, hogy miért nem engedték be a megyei főkapitányt egy parkolóba. Mondhatnám, hogy igazi rendőrviccek, de ezeket valóban az élet írta.
- Már az ORFK címére is rendeltek a könyvből pár példányt. Nem fél, hogy betiltják?
- Az nagy reklám lenne, szóval valószínűleg nem fogják. Bár igaz, egy ismerősöm, miután elolvasta a könyvet, közölte, hogy eddig fogalma sem volt, miért váltottak le, de most már kezdi kapizsgálni…
Aki szeretne ingyen beleolvasni a Kapitány voltam című könyvbe, ide kattintva megteheti. Megvásárolni pedig a könyv honlapján vagy a Jókai téri antikváriumban lehet.
