Augusztus 4-én kezdi új évadát a Pécsi Nemzeti Színház

2020. június 13. 10:26 2020. jún. 13. 10:26

Úgy tűnik, lassan már kifelé halad az ország az egészségügyi válsághelyzetből, ez pedig a színházakra nézve is hozhat változást, több helyen már a következő évadokat jelentik be. Pécsen augusztus 4-én indul az új színházi szezon, a mostani csonka évad szinte összes bemutatóját lehet majd látni ősszel is.

Miskolcon már premiert tartottak a nyári színházban, Szegeden bejelentették az új évadot, mint ahogy Győrben és Kecskeméten is. A Pécsi STOP megkereste Rázga Miklóst, hogy mi a helyzet a Pécsi Nemzeti Színházban.

A teátrum igazgatója lapunk kérdésére elmondta, az volt a szerencséjük, hogy amikor beütött a járványhelyzet, ők akkor álltak neki az olvasópróbáknak. A Liliomfit előbemutatóként tervezték, de ezt végül a Csókos asszonyra cserélték, a másik darab, amelyik a járvány alatt született meg, a Szálinger Balázs által a színháznak írt László király visszatér című gyerekelőadás. 

Mint a teátrum vezetőjétől megtudtuk, a két darabból házi fő- és összpróbát fognak tartani június közepén, a következő évadot pedig augusztus 4-én kezdik el, akkor hirdetik meg a műsort is.

"A nézők nem fognak lemaradni semmiről, mert az elmúlt csonka évad szinte összes bemutatóját láthatják majd"

- mondta el Rázga Miklós a Pécsi STOP-nak.

A színházban továbbra is zajlik a jegyek visszaváltása, vagy utalványra cserélése, erről bővebben ebben a cikkben írtunk, a bérleteseknek pedig ide kell kattintani az információkért.

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP