Elindult a jegyértékesítés a Pécsi Nyári Színház előadásaira!

2021. június 18. 18:39 2021. jún. 18. 18:39

2021-ben 10 előadással várják a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó közönséget a Káptalan Kertben
július 18. és augusztus 16. között

„Reményeink szerint ez a nyár már majdnem olyan lesz, mint régen. A Káptalan Kertben már zajlanak a könnyűzenei koncertek és örömmel mondhatom, júliusban mi is megnyitunk. Idén hét társulat, összesen 10 előadással érkezik a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadra. Örülünk a nyitás lehetőségének és köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatást, mely lehetővé tette az idei program megvalósítását. Annak különösen örülök, hogy a hat vendégtársulat mellett, a Nyári Színház évtizedes hagyományait idézve, a Pécsi Nemzeti Színház egy vadonatúj produkcióval érkezik a Káptalan Utcai Szabadtéri Színpadra: A miniszter félrelép c. bohózatot négy alkalommal is eljátsszuk."  Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!  

A Pécsi Nyári Színházban 2021-ben fellép a Bánfalvy Stúdió (Páratlan páros), a L’art pour l’art Társulat (Ember a falvédőről), a kaposvári Csiky Gergely Színház (Furcsa pár), a Pesti Művész Színház (Imádok férjhez menni), a Gergely Theáter (Ami késik, nem múlik), a Rátonyi Róbert Színház (Cigányszerelem) és a Pécsi Nemzeti Színház (A miniszter félrelép). 

Számítunk törzsközönségünkre, a fellépő művészekkel együtt nagyon várjuk az újabb találkozást! A pécsi nyári színházi esték felfokozott hangulata semmihez sem hasonlítható… Egy kis kikapcsolódás most mindannyiunkra ráfér!” – mondta el Vidákovics Szláven, a Pécsi Nyári Színház művészeti vezetője.

További részletek: a pecsinyariszinhaz.hu oldalon

Fontos információ: a jelenleg érvényben lévő szabályozásnak megfelelően a Pécsi Nyári Színház előadásai kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők, és a felügyeletük alatt lévő 18. életévüket be nem töltött kiskorú személyek számára látogathatók.  Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!  

Forrás: pecsinyariszinhaz.hu 

Fotó: Körtvélyesi László | Pécsi Nemzeti Színház: A miniszter félrelép | Györfi Anna és Vidákovics Szláven