"Ha színházjegyért sorban állsz, a Bérczes-butik majd felruház" - új Katlan-himnusz született

2019. június 19. 15:24 2019. jún. 19. 15:24

A Faluturistákat alakító színészek és a 30Y közös dallal srófolja a hangulatot a július végén kezdődő 12. Ördögkatlan Fesztiválra.

Tavaly a Vylyan teraszon játszott a Faluturisták elnevezésű alkalmi formáció, amelyben pécsi, vagy pécsi kötődésű színészek (Várnagy Kinga, Ács Norbert, Köles Ferenc, Matta Lóránt és Ottlik Ádám) mutatják be évről-évre a fesztivál egy-egy településének, vagy kiemelt helyszínének világát.

A tavalyi előadás végén pedig volt egy dal, ami nagyon megfogta a közönséget, az Ördögkatlan szervezői pedig úgy döntöttek, idén visszahozzák ezt a dalt. Persze ehhez - ahogy a videóhoz írt szövegből kiderül - kellett a 30Y zenekar segítsége is.

Így jött létre az Ördögkatlan-himnusz - Faluturisták, 2019, amelyhez a szöveget Keresztesi József és a Faluturisták írták, a zenét pedig Köles Feri és a csapat alkotta meg.

Ha eddig nem vágytunk a Katlanba - ahol mintegy félezer program lesz idén -, akkor a videó láttán alaposan elkezdhetjük vágni a centit július 30-ig, a fesztivál indulásáig.

Forrás: Pécsi STOP