Hetvenötödször játsszák a Bányavirágot a Pécsi Harmadik Színházban

2020. január 6. 16:18 2020. jan. 6. 16:18

Január 27-én hetvenötödik alkalommal tűzi műsorra Székely Csaba fanyar humorú komédiáját, a Bányavirágot a Pécsi Harmadik Színház.

A teátrum a darabot 2013. december 10-én mutatta be először a Jászai-díjas Vincze János rendezésében, a főszereplő László Csabának országos ismertséget hozott az alakítás. A kritikusok egybehangzó véleménye szerint produkciónk e mű eddigi legszenvedélyesebb színpadi megvalósítása.

"Előadásunkat a premier óta a közönség és a szakma kiemelt érdeklődése övezi, országszerte több helyütt is játszottuk, Geresdlakon, Görcsönyben, Kaposvárott, Komlón, Kővágószőlősön, Sellyén, Siklóson, Szigetváron és Vajszlón is sikert aratva vele"

- áll a színház honlapján

Szereplők:

  • Az Apa, a szomszéd szobában fekszik betegen, nem látjuk soha
  • Iván, a fia: László Csaba
  • Mihály, orvos: Bánky Gábor                                    
  • Ilonka, Iván féltestvére: Tamás Éva                    
  • Illés, Iván szomszédja: Németh János                   
  • Irma, Illés felesége: Bacskó Tünde       
Forrás: Pécsi STOP