Ifjúsági kórusünnepet tartanak a Kodály Központban

2020. február 28. 12:19

Ifjúsági kórusok lépnek fel a Pannon Filharmonikusokkal közösen március 12-én a pécsi Kodály Központban - tájékoztatta a zenekar az MTI-t.

A Kodály Központ (fotó: Facebook/Kodály Központ)

Mint írták, a Hangról hangra elnevezésű, az ifjúsági kóruséneklés népszerűsítését szolgáló rendezvény első részében pécsi és kecskeméti ifjúsági kórusok mutatkoznak be, majd a Pannon Filharmonikusok a fiatal énekesekkel együtt Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című klasszikusát adja elő.    

 A Liszt- és Csokonai-díjas karnagyok vezényletével éneklő kórusok mások mellett Verdi, Rossini, Kodály műveit szólaltatják meg, míg az előadások során Denkéné Lakner Gyöngyi hegedűn, Mátrai Mária csellón, Dukits Dalma, Lovászné Gajdos Éva, Körtesi András és Balatoni Sándor pedig zongorán működik közre.     

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával megvalósuló koncert második részében a kórusok és Pécs szimfonikus zenekara, a Pannon Filharmonikusok közösen adják elő Kodály Zoltán halhatatlan remekművét, a Psalmus Hungaricust. A tenor szólót Dékán Jenő énekli, Dobszay Péter pedig vezényel.    

 A közleményben a zenekar felhívta a figyelmet arra, hogy Pécs mellett Budapesten és Szegeden rendeznek hasonló, a kóruséneklést népszerűsítő koncertet a célból, hogy "a kórusmuzsika ismét visszanyerje korábbi rangját és kiemelt szerepet tölthessen be" hazánkban.     

Kitértek rá: a Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KOTA) az Emmi Köznevelésért Felelős Államtitkárságától felkérést kapott, hogy az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatásának céljából hozzon létre sokszínű, értékvédő programot.    

 A program keretében - amelynek része a pécsi, fővárosi és szegedi rendezvény is - összesen több mint hatvan különböző esemény valósul meg országszerte. A támogatás részesei a közoktatásban működő állami és egyházi fenntartású iskolák kórusai, de részt vesznek a programban kiváló felnőtt együttesek is, melyek a jövőbe mutató példát adnak, valamint nagy produkcióikkal élményt adhatnak az ifjúsági és felnőtt közönségnek.

Forrás: MTI