Isten éltessen Beck Zoli! - 50 éves lett a 30Y frontembere

2021. szeptember 1. 14:05 2021. szept. 1. 14:05

Pécsett, ha kimondjuk 30Y, akkor még az idősebb korosztály is szinte kapásból asszociál, és nem, nem csupán a buszra. A 30Y zenekar örökre és felbonthatatlanul, örökös kapcsolatba került a városunkkal, pedig a banda gyökerei - melynek frontembere, Beck Zoli ma ünnepli az 50. születésnapját - egészen Ajkáig nyúlnak vissza.

Beck Zoli 1971. szeptember 1-jén született, neve pedig Pécsett gyakorlatilag mindenki számára ismert. Az Év Szövegírója díjjal kitüntetett énekes-gitáros, a 30Y együttes alapítója, dalszerzője. Ám Zoli munkássága nem merül ki ennyiben, hiszen a zenélés mellett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, a Romológiai Tanszéken dolgozik, mint egyetemi adjunktus. Továbbá ő a PTE Zenélő Egyetem szakmai igazgatója is. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!      

"Fiatal koromban nem véletlenül jártam dráma tagozatra, ez a világ - leginkább az irodalom - vonzott. A középiskolai éveimet követő kalandos kitérők után ezért jelentkeztem a pécsi bölcsészkarra, hogy itt végezzem el az egyetemet. 1998-ban végül magyar szakos bölcsész diplomát szereztem. Jó évek voltak, izgalmas évek voltak, nagyszerű tanárokra és olyan emberekre találtam a csoporttársaim között, akik nagyon inspiráló figurák voltak és máig hangsúlyos szerepet játszanak a hazai irodalmi életben. Egy-két évvel ezután Forray Professzor Asszony elkezdte szervezni a romológia képzést. Engem a 90-es évek közepétől nagyon érdekelt a cigány irodalom, illetve az ehhez kapcsolódó teoretikus kérdések - így kötöttem ki végül itt, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romológia szakán, egyetemi adjunktusként. 1995 óta nem szakadtam el az egyetemtől. Onnantól kezdve, ha néha távolabb is kerültem az egyetem világától, folyamatosan jelen volt az életemben és szervezte azt. Ilyen tekintetben az egyetemi évek számomra nem emlékkép, hanem a jelen. Éppen ezért jó egyetemi oktatónak lenni végül: az egész életed úgy zajlik, hogy egy kicsit mindig egyetemista maradsz." - mondta korábban Beck Zoli az Én is Pécsett diplomáztam műsorban. 

 

Beck Zoli egyébként az öccsével, Beck László, Zazával alapította a 30Y-t még 2000-ben, Pécsett. Az elmúlt több mint 20 évben 10 lemezt adtak ki, a legutóbbi 2019-ben jelent meg. Zoli és a 30Y rendszeres fellépői a hazai és persze megyei fesztiváloknak is, így idén például ott voltak az Ördögkatlanon és a Fishing on Orfűn is, szeptember végén pedig Pécsett lépnek fel a Káptalan-kertben. 

Fotók a Fishingről:

 

"a 30Y 20+1 éves zenekar. ezt tényként érdemes kezelni. még inkább állapotként. a gyerekek bilire szoknak, kinövik a cipőiket, elballagnak az iskolából, kipróbálnak dolgokat. kirepülnek, és meglehet, nem térnek vissza soha. nem magunkon, rajtuk, rajtatok látjuk az idő múlását. magunkon miattatok vesszük észre, és tőletek tanulunk magunkról. a 30Y egy zenekar, ennyit érdemes tudni. de ezt érdemes. amit csinálunk, azt nektek kell érteni, és ha ti érteni akarjátok, mi vagyunk." - írják olyan 30Y-onosan az esemény leírásában, amire, ha jót akarunk magunknak, akkor már most érdemes jegyet váltanunk. 

 

Beck Zoli munkássága egyébként annyira szerteágazó és összetett, hogy szinte lehetetlen is egy csokorba összeszedni, annyi azonban biztos, nevével egybeolvad a kultúra, mert minden porcikájából árad a zene, az alkotás. Nem hiába jutalmazták dalszerzői munkásságát Artisjus-díjjal 2012-ben. Továbbá az sem véletlen, hogy 2011-ben és 2017-ben és dalszersző-szövegíróként meghívott vendége volt a nemzetközi költészeti fesztiválnak, a Poesiefestival Berlin hivatalos programjának („Der Ungar Zoltán Beck schreibt auf den ersten Blick eher private Texte, die genau deshalb eine politische Haltung spürbar machen.”(2017, Haus für Poesie)).

Ez is érdekelhet:

 

Ezen túlmenően pedig Zoli szerzői, dalszerzői munkájának önálló estje a Gyerekeknek bátor címmel fut jelenleg is. Legközelebbi fellépése szeptember 18-án lesz Badacsonytomajban, az eseményre már lehet jegyet venni, ITT. 

"Szerzői est, önálló est, akusztikus koncert, pódium vagy ilyenek. Nem akarom felsorolni az összes lehetséges hülyeséget. Írtam egy csomó dalt, azokból játszom, meg néha mások dalait is. Úgy, mintha az enyémek volnának.

Van nálam gitár, ukulele, minizongora, kazu, szájharmonika, olyan hangszerek, amiket meg tudok szólaltatni és beférnek az autómba. (Mondjuk, ha ez szervezné az estét, akkor a papa zongoráját is vihetném.) És néha szomorú, néha meg vicces az, ami történik.

De valami történik. Például hasznos a gitározni tanulóknak, mert le tudják szedni a dalok első változatának akkordjait. Kézről." - írja Zoli az esemény beharangozójában. 

A zenész életének, munkáinak taglalása persze itt még korántsem ér véget, hiszen fontos megemlíteni, hogy Sárközy Zoltánnal (30Y) közösen írja A kis herceg című táncmese zenéjét a Pécsi Balett számára, az előadást 2016-ban, a XII. Magyar Táncfesztiválon (Győr) „Arany Bab”-díjjal jutalmazták.

Ha pedig mindez nem volna elegendő akkor dalszerzőként, szövegíróként, illetve előadóként számos előadóval és projektben dolgozik. Emellett alapító tagja a Rájátszás nevű projektnek, amely kortárs dalszerzők-előadók és kortárs írók közös alkotó műhelye és színpadi előadása.

Zenekarával stúdiót és kiadót (ZAJZAJZAJ) alapított, amely kreatív alkotói közösségeket, előadókat és zenekarokat segít a klasszikus és populáris zenei színtereken való megjelenésben.

Írt színdarabot (Hamupipőke, bábelőadás – Ördögszekér; kékpingvin, monodráma; 30Y_MONO – Bárka Színház), novellái jelennek meg a Jelenkor-ban, ad hoc személyes publikációs felületként működteti a Szentimentálé oldalt, ahol novellák, személyes feljegyzések, tollrajzok egyaránt megtalálhatók.

Bródy János szerint Beck Zoli „stílusteremtő előadóművészi tevékenységével jelentősen hozzájárult az igényes pop–rock kultúra magyarországi térnyeréséhez.” 

Ezzel pedig most zárnánk is sorainkat, hiszen hosszasan lehetne még írni Zoli értékteremtő munkájáról, de meséljen helyettünk inkább a zene. Boldog születésnapot kívánunk! A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!      

 

Szerző: P.G.  

Címlapkép: Beck Zoli, YouTube videorészlet