Mától a bluegrass uralja Abaligetet

2019. augusztus 9. 10:23 2019. aug. 9. 10:23

Augusztus 9-11. között rendezi a Magyar Bluegrass Zenei Egyesület (HuBMA) 17 éve hagyományos nemzetközi fesztiválját. A fesztiválon a műfaj neves nemzetközi és hazai előadói lépnek színpadra az akusztikus zene jeles képviselői mellett. A huszonöt koncertet felvonultató esemény látogatása díjmentes.

A fesztivált szervező Magyar Bluegrass Zenei Egyesület célja, hogy a hazánkban még mindig kevéssé ismert stílust jobban megismertesse és megszerettesse a közönséggel. Pénteken a pécsi Tarnai Acoustic és az Ireg együttes, a szintén helyi Pannongrass, valamint két angol bluegrass-zenészeket felvonultató csapat, a Hot Fingers és a Montana Blue játszik.


Szombaton hallható többek között a Heartbeats (SK), a Poa Pratensis, a Csillag kórus,  a Hungarikum Együttes és a Smood Akusztik.

Berta Zsolt szépíró, dalszerző az előző évi sikerét követően közkívánatra ismét elfogadta a szervezők meghívását, őt szintén szombaton este hallhatják. ű

Idén először lépnek színpadra a fesztiválon: a zseniális Garda-Benkő Blues Duó, melynek gitárosa, a Hangszert a kézbe országos sorozatából is jól ismert Benkő Zsolt külön az itteni fellépés miatt vált elektromos gitárról akusztikusra, valamint "országúti balladákkal, privát szívügyekkel" a Mester Csaba és Barátai nevű fővárosi formáció. A rendezvényt a  Fejér megyében klasszikusnak számító PASSZ együttes zárja.

A gyermekműsort szombaton a Dalmesterek produkció biztosítja, a vasárnapi szentmisén pedig a Hungarikum Együttes szolgálatára kerül sor a felújított katolikus templomban. 

Az idei fesztivál megrendezéséhez hagyományosan Abaliget Önkormányzata, az Osztrák Kulturális Fórum és a Szlovák Intézet nyújt támogatást, ezévi különleges támogatók a Pécsi Premium Lager, a Pécsi Kreatív Nyomda, a Neked csak Dezső! bisztró és a Kékkúti ásványvíz.

A program a bluegrass.hu oldalon is olvasható, a Facebookon itt érdemes kutakodni részletekért.