Öt porcelánritkasággal gyarapodott a Gyugyi-gyűjtemény

2018. szeptember 12. 10:48 2018. szept. 12. 10:48

Öt különleges műtárggyal gyarapodott az immár 706 Zsolnay-porcelánritkaságból álló pécsi Gyugyi-gyűjtemény - tájékoztatta szerdán a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.

A közlemény szerint az új műtárgyak közül kettő különös jelentőséggel bír: az egyik egy Klein Ármin által tervezett virágtartó.

A másik egy eozinmázas tál, "ami vélhetően ritka tanúsága annak, hogy milyen utat vett volna a milleniumot követően a Zsolnay gyár", ha a szecesszió irányába való elmozdulás helyett továbbra is a historizmus ihlette volna porcelánjaikat - derült ki az összegzésből.

A másik három tárgy között szerepel egy 1870-es évekből származó, nagyméretű tál bambuszindás díszítéssel, egy tiger technikával készült sárga csőrös korsó és egy négyfülű váza, amelyen korai, népies jellegű díszítés látható - sorolták.

A Zsolnay-gyár aranykorának legszebb darabjait bemutató tárlat 2010-es megnyitása óta tizenegyedik alkalommal bővült.

Pécs 2010-ben a piaci ár feléért, 1,3 millió euróért vásárolta meg Gyugyi Lászlótól a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott, akkor még csaknem hatszáz darabos kollekciót.

A nyugdíjas elektromérnök több mint négy évtized alatt hozta létre az egyedi kerámiatárgyakból, vízfestékkel készült Zsolnay-tervrajzokból, fényképalbumokból álló páratlan kollekciót, amelyet a nagyközönség korábban együtt még sohasem láthatott. A ritkaságok csak a Helikon Kiadó által 2006-ban megjelentetett Zsolnay a nagyvilágból című könyvből voltak ismertek.

A gyűjtemény eszmei értéke felbecsülhetetlen, Gyugyi László ugyanis a Zsolnay-manufaktúra legkiválóbb, világ- és nemzetközi kiállításokon szereplő alkotásait vásárolta meg. Az a csekély számú úgynevezett duplum példány, amelyeket e kiállításokra küldött tárgyakból őriztek Magyarországon, megsemmisült az első és a második világháborúban.

A Zsolnay-negyedben látható kollekció Gyugyi László adományaként 2013-ban egy úgynevezett Júlia-vázával és egy kancsófedéllel, 2014-ben huszonhárom, 2015-ben huszonöt, 2016-ban huszonhét, tavaly huszonöt, idén pedig a mostaniakkal együtt már tizenhárom alkotással gazdagodott, köszönhetően annak, hogy a gyűjtő folyamatosan dolgozik a kollekció kiegészítésén.