Puccini-ritkaságok érkeznek Pécsre április elején

2019. március 22. 14:15

A Krizantémok és a Lidércek című Puccini-műveket mutatnak be április elején a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok, világhírű operaénekesek és a Pécsi Balett közreműködésében.

Két Puccini-ritkaság érkezik Pécsre: a Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg. A bemutatóra 2019. március 31-én kerül sor a Müpában, április 2-án 19 órakor pedig a pécsi Kodály Központban varázsolja majd el a közönséget a mű.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közleménye szerint Giacomo Puccini két ritkán leporolt művéből az egyik hangszeres mű, a másik vokális, de mindkettő korai kompozíció, még a nagy sikerek előtti esztendők termésének képviselője.

"Puccini első operája, a Lidércek egy romantikus varázstörténet, amelyben a szirén által elcsábított, és így a hűtlenség bűnébe esett vőlegényt a bosszúálló lidércek halálra táncoltatják. A későbbi Puccini-művekre jellemző parlando stílus már a Lidércekben is megjelenik. Lényegesen több azonban a cselekményt megállító látványos vagy éppen kontemplatív jeleneteket kísérő zenekari betét, mint a későbbi nagy operákban. A produkcióban közreműködik a Kodály Kórus Debrecen, Anna szerepében Olga Busuioc szopránénekesnő, aki számos rangos nemzetközi verseny győztese, Robertóként pedig Carlo Ventre uruguayi származású tenor látható, aki a nagy olasz tenorszerepek interpretálásával hívta fel magára a figyelmet világszerte.

Néhány évvel a Lidércek után – de még mindig a meghatározó sikerek előtt –, 1890-ben Puccini elégikus hangvételű vonósnégyest komponált Krizantémok címmel. A darabot zenekari változatban is szokás megszólaltatni - ezúttal is így halljuk majd. Szerzője „egyetlen éjszaka improvizált elégiáról” beszélt, amelynek két zenei anyaga Puccini legszebb dallaminvenciói közé tartozik. A Krizantémok ezúttal balettként, Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művész koreográfiájával, a Pécsi Balett művészeinek előadásában lesz látható, rendhagyó módon összekapcsolódva, egy gondolati egységet alkotva a Lidércek című operával.

Ezen az estén a két mű párba állítva képviseli majd az ifjú Puccinit. A grandiózus megszólalást a Pannon Filharmonikusok garantálja. Vezényel Puccini és a veristák avatott szakértője, a milánói Alberto Veronesi; a félig szcenírozott előadást Káel Csaba rendezte"

- áll a közleményben.

Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK) koprodukciója. A ZSÖK és a MüPa ráadásul megújította a köztük lévő stratégiai megállapodást, amely azt eredményezi, hogy a következő három évben is lesz együttműködés a két szervezet között.