Zóra, Lovasi, Alföldi – októberben sem unatkozunk!

2022. szeptember 28. 16:42 2022. szept. 28. 16:42

Magfúziótól a slam poetry-n át a szenior táncig – ez a néhány felvillantott téma is jól mutatja, hogy milyen változatos a programnaptár a Zsolnay Örökségkezelő NKft. helyszínein. Mutatjuk a hónap kiemelt eseményeit!

Kodály Központ

A Kodály Központba október 2-án Janza Kata és Dolhai Attila, október 4-én Kovács András Péter, 8-án pedig Lovasi András és barátai érkeznek. Lovasi szóló dalai mellett Kiscsillag, valamint Kispál és a Borz számok is felcsendülnek, Kispál András közreműködésével. 

A Zsolnay Színház következő előadása október 24-én David Javerbaum: Isteni végjáték című darabja, Alföldi Róberttel a főszerepben. Az előadás forgatókönyvét az a David Javerbaum készítette, aki az Agymenők vagy A Kominsky-módszer című sorozatokat is jegyzi. 

Továbbá a hónap során a Kodály Központban hallható lesz többek között Bródy János, Pál Feri, a Kerek Világ Alapítvány és a 70 éves Pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola jubileumi hangversenye is.

Zsolnay Negyed 

Minden jegy elkelt a Válótársasra, ahol Pokorny Lia és Schmied Zoltán kalauzol a párkapcsolatok világába. 

Zóra, az év felfedezettje, Fonogram-díjas előadó első önálló pécsi koncertje látható október 5-én a Zsolnay Negyed E78-as Koncerttermében. 

Ingyenes táncos foglalkozás várja a szépkorúakat október 13-án a Herkules Műhelyben a Szenior tánc során. 

Október 15-én Kormos Anett Top-Lesz című stand-up comedy műsora látható az E78-ban. 

A Metronóm Jazz Klub következő vendége a Barabás Lőrinc Quartet, akik október 20-án friss, játékos jazz zenével töltik meg az E78-at. 

Az egész család együtt szórakozhat október 22-én az ingyenes Lego Duplo játszóházban, a Herkules Műhelyben. 

Október 29-én a különböző művészeti irányokat ötvöző Hegyi Dóri, azaz Ohnody lép színpadra az E78-ban. 

A Zsolnay Negyedben hétvégi tárlatvezetések indulnak a hónapban, más-más témára fókuszálva: Felfedező séta a Zsolnay Aranykora – Gyugyi-gyűjteményben, Az eozin nyomában a Látványmanufaktúrában, A Zsolnay Rózsaszínben, A mauzóleum titkai. 

Művészetek és Irodalom Háza

Szó és kép – Irodalom és fotográfia címmel október 7-én nyílik meg Walton Eszter budapesti fotóművész kiállítása a Martyn Ferenc Galériában. 

A magfúzió mint ideális energiaforrás témában hallható az Egy kis esti fizika című programsorozat következő előadása. Október 12-én dr. Pokol Gergő egyetemi docens megismertet a fúzión alapuló energiatermelés fizikai alapjaival, amelyek meghatározzák a jövőbeli fúziós erőművek legfontosabb paramétereit, köztük azok előnyös vagy éppen hátrányos tulajdonságait is. 

Ralph Vaughan Williams angol zeneszerző és népdalgyűjtő születésének 150. évfordulóját ünnepli koncertjével a Simply English október 17-én. 

Az október 19-ei Sopianae Slam Poetry Klub témája a „misszió”, vendége: Bárány Bence. 

Piranhák címmel látható az OSZIP Színészképzés Pécs 14. évfolyamának előadása október 24-én. 

A Pécsi Galéria Archívum – A Kismányoky Univerzum programsorozat ötödik előadásán a Kismányoky életében nagy szerepet játszott pécsi médiahagyaték feltárása, mentése kerül középpontba. 

Továbbá

A Pécsi Galériában október 17-ig látható a pécsi Focus csoport fotókiállítása. 

  • Az Ókeresztény Mauzóleumban hétvégente tematikus vezetések várják a látogatókat Időutazó séta, valamint Séta az Ókeresztény Mauzóleumban címmel.