101. évében elhunyt Mattyasovszky Zsolnay Tibor

2018. november 7. 10:17 2018. nov. 7. 10:17

Meghalt Mattyasovszky Zsolnay Tibor, aki még tagja volt a Zsolnay gyár életében aktív szerepet vállaló generációnak.

A halálhírt a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. közölte szerda délelőtt. Mint írták, Mattyasovszky Zsolnay Tibor Torontóban élt, és október 25-én érte a halál.

Felidézték, hogy Mattyasovszky Zsolnay Tibor Pécsen született 1918. március 8-án. Állam- és jogtudományi diplomájának megszerzése után az a sors várt volna rá, hogy ő is a család kerámia gyárának vezetésében vegyen részt. Közbejött a II. világháború, amelyben egy lovas század vezetőjeként harcolt és szerzett kitüntetést, majd 1947. októberéig szovjet hadifogságban volt Örményországban.

Hazatérte után csak rövid ideig dolgozhatott a gyárban annak 1948-ban történt államosításáig. Minthogy nem voltak illúziói jövőjét illetően, kivándorolt, és 1951-ben Montrealban telepedett le, ahol könyvelői képesítést szerzett, majd 1959-ben kanadai állampolgárságot. 1958-ban kötött házasságot Jeszenszky Eszterrel. Három közös gyermekük volt (Tamás, György, István). 1981-ben költöztek Torontóba, ahol feleségének 2018. februárban történt haláláig éltek együtt békességben.

Siratják gyermekei, unokái, dédunokái és a tágas család. A ZSÖK kifejezte részvétét a családnak, megemlékezve a Zsolnay Család– és Gyártörténeti kiállítás előkészítésekor Mattyasovszky Zsolnay Tibortól kapott segítségről.

Mattyasovszky Zsolnay Tibor búcsúztatása és temetése 2018. november 17-én lesz a Toronto Necropolis kápolnában és temetőben.