130 ezer forint az átlagos lakásbérleti díj Pécsett

2021. szeptember 27. 08:48 2021. szept. 27. 08:48

A pandémia és az új év sok meglepetést hozott a lakásbérleti piacra, csakúgy, mint a magyar ingatlanpiacra. Az eddigi évekre jellemző trendek a pandémia okozta negatív gazdasági események hatására megváltoztak és ellentétes irányba fordultak. Míg az előző években jellemzően a túlkereslet uralta az albérletpiacot, addig a tavalyi évben a tulajdonosoknak kellett megnyerni a bérlőket. Ez az idei, nyári albérlet dömping idején sem alakult másképp, azonban az aktuális előrejelzések szerint ősztől berobbanhat a hazai ingatlanpiac.

Albérletpiac a járvány után

Igaz, az idei évben már felívelő szakaszba lépett a lakásbérleti piac, azonban a kínálati árakon az év első felében ez még nem mutatkozott. A vizsgált időszakban országszerte csupán 2,7%-kal nőtt a bérleti díjak egy négyzetméterre jutó átlagára az ingatlannet.hu statisztikái alapján. A már látható áremelkedéshez a nyári hónapok alatt érkezett el a piac, mikor egyre biztosabbá vált a jelenléti oktatás indulása, valamint a járvány visszaszorulása. A kiadó piac nyári főszezonban mért drágulása a regisztrált adatok alapján átlagosan 4,3%-ra tehető. Az áremelkedéssel párhuzamosan a bérbe adandó lakások száma is nőtt a piacon, augusztusban pedig a kiadó lakáspiaci forgalom is tetőzött – derül ki a hirdetési portál és a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

 

Átlagosan 2,5%-kal emelkedtek a pécsi bérleti díjak

Pécsett 2019 első negyedévétől kezdve stagnáló lakásbérleti díjakkal találkozhatunk kisebb-nagyobb kilengésekkel. Az egy négyzetméterre jutó átlagár 2000 és 2200 forint közé tehető a vizsgált időszakban, azonban a járvány megjelenése, majd lecsengése a pécsi bérleti piacon is lerakta a nyomát. Az idei első félévben a kiadó lakások átlagára négyzetméterenként 2100 forint körül mozgott. Ezt követően a második negyedéves átlagár csaknem 6,5%-kal haladta meg a január és március között mért átlagárat. 

Ez is érdekelhetKiadnád a lakásod? Így növeld az értékét!

A nyári hónapok alatt az átlagos négyzetméterár meghaladta a 2300 forintot a hirdetési portál regisztrált adatai alapján. Augusztusban valamelyest mérséklődtek a bérleti díjak, az átlagos négyzetméterár 2200 forint körül alakult. A portál adatbázisában található hirdetések alapján augusztusban a kiadó ingatlanok átlagos alapterülete 55 négyzetméter, az átlagos bérleti díj pedig 130 ezer forint volt.

Újabb drágulást hozhatnak az őszi hónapok

Az őszi hónapok elteltével a lakásbérleti piacon is erősödhet a kereslet egyes előrejelzések szerint. Az újjáéledésben nagy szerepet játszhat a jelenléti oktatás fennmaradása, amely egyaránt további hazai és külföldi hallgatót fog az egyetemvárosba vonzani. Emellett a gazdasági élénkülés is pozitív hatással lehet a pécsi albérletpiacra. Az idén a szokásosnál gyengébb turisztikai szezonra is az őszi hónapok során élénkülés várhat, hiszen az átoltottság növekedése és a rövid távú – úgynevezett Airbnb – lakáskiadás bővülése pozitív hatással bírhat a turistákra. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Címlapkép: Illusztráció, Pexels