2021-re a bringások kedvence lehet Pécs

2020. február 21. 15:29 2020. feb. 21. 15:29

Pécs jelenleg nem a kerékpáros közlekedés fellegvára, a domborzati viszonyok mellett főleg a hiányzó infrastruktúra az oka ennek. 2021-ig viszont olyan önkormányzati fejlesztések valósulnak meg, melyek nyomán a megyeszékhely valódi kerékpárút/kerékpárnyomvonal hálózattal rendelkezik majd, amelyek több irányban is feltárják a várost. 

Az önkormányzat pénteki közleménye szerint Pécs három uniós projekt keretében fejlesztette és fejleszti a város kerékpáros közlekedését. Ezeknek a beruházásoknak egy része már megvalósult, ilyen például az Egyetemvárost a Zsolnay negyeddel összekötő, vagy az Alkony-Nagyvárad utcai kerékpárút-kijelölés, illetve a régi Kertvárost feltáró kerékpárút. Jelenleg is zajlik a Zsolnay negyedet a Budai Vámmal összekötő és a Kertvárost a pellérdi kerékpárúttal összekötő szakasz építése. 

A kerékpárút-hálózat tervezése, előkészítése és részben kivitelezése az előző városvezetés idején zajlott. Azokban a projektekben, ahol Pécs jelenlegi vezetésének volt és van lehetősége a változtatásra, elsődleges célként fogalmazta meg: az úthálózatot érintő beruházások olyan módon és ütemben valósuljanak meg, hogy azok a pécsiek mindennapjait a lehető legkisebb mértékben és legrövidebb ideig befolyásolják. Erre törekszik az önkormányzat minden már futó, vagy ezután kezdődő projektelem esetében. 

A nyugati ütemet illetően, amelyről csak most született döntés, a városvezetés arra kérte a Pécsi Városfejlesztési Zrt-t és a kivitelezőt, hogy a járdák csatlakozásánál kiemelten figyeljenek az akadálymentesítésre, ez fontos cél lesz a város elkövetkező hasonló beruházásainál is. A jelenlegi városvezetés utasítása volt az is, hogy a lehető legkevesebb fa kivágásával, a környezet legkisebb mértékű károsításával valósuljon meg a projekt. 

A távlati cél az, hogy hiánypótló módon, egymáshoz csatlakozó kerékpárutak rendszerével a város lehető legnagyobb részét tegyük biztonságosan járhatóvá a biciklisek számára - áll a közleményben.

Pécs kerékpáros fejlesztései több szempontból is egymásra épülő, logikus rendszert alkotnak. Az egyik, részben már meglévő, részben épülő és hamarosan megvalósuló útvonal kelet-nyugati irányban a teljes várost átjárhatóvá teszi a biciklisek számára, nyugaton a már meglévő orfűi kerékpárúthoz csatlakozik. A Nagy Imre úti fejlesztés a pellérdi kerékpárúthoz csatlakozik, ezzel mintegy párhuzamos lesz a tervezett Kertváros-belváros kerékpárút, ami a tervezett fejlesztések legfontosabb észak-déli tengelye. Pécs vezetése most annak a megoldását keresi, hogy ez a két út csatlakozni tudjon egymáshoz.

A belvárost három kelet-nyugati irányú kerékpáros útszakasz is átszeli majd. A kerékpáros fejlesztések teljes összehangban zajlanak a pécsi úthálózat tervezett kisebb-nagyobb átalakításaival, amelyek szintén egységes koncepció mentén haladnak a jövőben. A belvárost feltáró kerékpáros útvonalak kelet-nyugati irányban több alternatívát is kínálnak és elkerülik a 6-os főút városi szakaszát.

A kerékpáros közlekedésre a város sajátos adottságai miatt nem mindenhol az újonnan épített önálló kerékpárút a megoldás. A közlemény mellékleteként csatolt térkép jól láttatja, hogy a meglévő, épülő és tervezett útvonalak milyen rendszert alkotnak. A térképen jól nyomon követhető az is, hogy hogy mik a már megvalósult, a folyamatban lévő és a tervezett, hamarosan induló fejlesztések.

Forrás: Pécs MJV Önkormányzata

Jelzések magyarázata:

Kerékpárút: önálló, zöld- vagy barnamezős beruházás, különálló út kerékpárosoknak
Kerékpársáv: sárga festékkel felfestett elkülönített sáv kizárólag kerékpárosoknak
Kerékpáros nyom/kijelölés: az úttesten felfestéssel vagy piktogrammal jelzett rész, amelyet a kerékpárosok és más járművek egyaránt használhatnak.

A fejlesztés részletei

Füzes dűlő és Nyugati ipari út összekötése (Kivitelezés alatt)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 433.205.075.,- Ft
Kerékpárút hossza: 1,29 km


A projekt keretében a munkaerő mobilitás javítása érdekében a Füzes dűlő út 600 m hosszúságú szakaszának megépítésére kerül sor, mely által a Nyugati ipari út közvetlen összeköttetésbe kerül a Megyeri úttal. A projekt keretékben 1,2 km hosszú kerékpárút épül, csatlakozva a Pellérdi kerékpárúthoz, illetve a tervezett városi kerékpáros hálózathoz. A beruházás kivitelezője 2019.09.30-án vette át a munkaterület. A kerékpárút forgalomba helyezése 2020. nyarán várható.

E-közbringa rendszer kialakítása I. ütem (Megvalósult)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 155 056 840,- Ft
Kerékpárút hossza: 1,2 km


A projekt keretében egy elektromos közösségi kerékpárkölcsönző rendszer került kialakításra a 2007-2013 támogatási periódusban megvalósított „Pécs-Egyetemvárosi kerékpárhálózat” nyomvonalán a 400 ágyas klinika és a Zsolnay Negyed közötti szakaszon. Fejlesztés során összesen 7 db dokkoló állomás került kialakításra, illetve 70 db kerékpár került beszerzésre. Ezek a következő pontokon kerültek elhelyezésre: 400 Ágyas Klinika, Barbakán tér, Szepesy Ignác utca, Kossuth tér, Búza tér, 48-as tér, Zsolnay Negyed. A projekt részét képezte továbbá az üzemeltetés ellátásához szükséges infrastruktúra beszerzése és kialakítása. A próbaüzemi időszakot követően az e-közbringa rendszer 2019. júniusától a lakosság számára is átadásra került.

Kertváros – Belváros kerékpárút megvalósítása (Közbeszerzés folyamatban)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 322.000.000,- Ft
Kerékpárút hossza: 4,5 km


A projekt célja, Pécs város déli településrészének kerékpárosbarát fejlesztése, melynek keretében megvalósul a kertvárosi városrész és a belváros kerékpáros összeköttetése, továbbá a létesítmény csatlakozik a Tüskésréti tóhoz. A fejlesztés során 4,5 km új kerékpárút épül. A beruházás jogerős építési engedéllyel rendelkezik. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a megvalósítás 2020. nyarán indulhat.

Nyugati városrészi kerékpárút megvalósítása (Közbeszerzés folyamatban)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 308.000.000,- Ft
Kerékpárút hossza: 4,1 km


A projekt célja, Pécs város nyugati településrészének kerékpárosbarát fejlesztése, melynek keretében megvalósul a nyugati városrész és az egyetemváros kerékpáros összeköttetése. A fejlesztés során 4,2 km új kerékpáros létesítmény kerül kialakításra. A tervek építési engedéllyel rendelkeznek, a projekt kivitelezési közbeszerzése előkészítés alatt. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a megvalósítás 2020. őszén indulhat.

Kelet-nyugati közösségi közlekedési tengely megvalósítása (Közbeszerzés folyamatban)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 759.020.000,- Ft
Kerékpárút hossza: 2,9 km


A projekt célja a belváros forgalmi terhelésének csökkentése, illetve ezzel párhuzamosan a belváros munkaidőn kívüli megközelíthetőségének javítása. A beruházás keretében a belváros gyors közösségi közlekedéssel (helyi autóbusz és kerékpár) történő megközelíthetőségét kívánjuk elérni mind keleti, mind nyugati irányból. 2,5 km új kerékpáros útvonal kiépítésére, autóbuszok előnyben részesítésére kerül sor az érintett kelet-nyugati tengelyen. A projekt kivitelezési közbeszerzése folyamatban van. Az eljárás eredménye 2020. tavaszán várható. 

Pécs Megyei Jogú Város Fenntartható Városi Mobilitási Tervének elkészítése (Megvalósult)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 24 602 440,- Ft
Kerékpárút hossza: 0,7 km


A projekt alapeleme Pécs Megyei Jogú Város Fenntartható Városi Mobilitási Tervének elkészítése, továbbá kerékpárforgalmi létesítmény kijelölése a Munkácsy Mihály utcában és a Fürdő utcában. A projekt 2019. év elején sikeresen megvalósult. 

Zsolnay Negyed – Budai Vám kerékpárút megvalósítása (Kivitelezés alatt)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 221 943 993,- Ft
Kerékpárút hossza: 2 km


A projekt célja, Pécs város keleti településrészének kerékpárosbarát fejlesztése, melynek keretében megvalósul a Zsolnay Negyed és a Budai vám kerékpáros összeköttetése. A fejlesztés során 2 km új kerékpáros létesítmény épül, illetve kerül kijelölésre. A munkálatok 2019. májusában indultak, a létesítmény készültsége 75%.

Nagy Imre út fejlesztése (Kivitelezés alatt)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 323.648.706,- Ft
Kerékpárút hossza: 1,48 km


A projekt keretében mintegy 1,5 km új kerékpáros útvonal kerül kialakításra a Maléter Pál úti csomóponttól egészen az EXPO center csomópontig. A Nagy Imre út Maléter Pál úti és Keszüi úti csomópontja közötti a nyomvályús burkolat megszüntetésre kerül a kopó és kötőréteg cseréjével. A kivitelezési munkák 2019. szeptember 30-án indultak, tervezetten 2020. nyarán kerül sor a forgalomba helyezésre.

A belváros észak-déli tengelye közlekedésfejlesztése (Kivitelezés alatt)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 300.000.000,- Ft
Kerékpárút hossza: 0,67 km


A projekt keretében a Bajcsy Zsilinszky utca kerékpárosbarát fejlesztésre és az Ipar utca - Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződés közlekedésbiztonsági szempontú átalakítására kerül sor. A fejlesztés részeként ezen felül új burkolt járda készült a Bajcsy-Zsilinszy utca keleti oldalán a Czinderi utca és a Rákóczi út között. A projekt kivitelezési közbeszerzésre eredményesen zárult. Az építési munkálatok 2020.márciusában indulnak. Forgalomba helyezés 2020 őszén várható.

Zöldfelületi fejlesztések Uránvárosban a 6-os számú főút közlekedési terhelésének csökkentése és a városrész élhetősége érdekében (Megvalósult)
A fejlesztési beruházás teljes értéke: 311.150.000,- Ft
Kerékpárút hossza: 1 km


A projekt keretében fejlesztésre került a 6-os számú főút uránvárosi szakaszának környezete a Hajnóczy út és Bihari János utcák mellett, amely révén új parkolók, térburkolat, játszótér, kutyafuttató és közel 1km hosszú kerékpárút épült, illetve rendezésre kerültek a zöldterületek. Kivitelezési feladatok befejeződtek, a műszaki átadás-átvételi eljárás 2019.01.21-én lezárult. 

Forrás: Pécsi STOP