432 milliós számlatartozása lett a ZSÖK-nek júliusig, mert nem jött az állami támogatás

2020. október 6. 16:35 2020. okt. 6. 16:35

A járvány miatti leállás sem tett jót a cégnek, de az tette be igazán a kaput, hogy még nem jött meg az állami támogatás, amit amúgy egy 10 éves keretszerződés rögzít a kormány és Pécs városa között. A városi honlapon mostantól egy számláló mutatja, hány napja nem érkezett meg az utalás a kormányzattól.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. az idei év első félévének szakmai beszámolója - mely amúgy egy bizottsági előterjesztés melléklete - elég sanyarú helyzetét írja le a cégnek. 

A Rózsa Zoltán megbízott ügyvezető által készített szakmai anyag januártól június 30-ig foglalkozik a pécsi kulturális cég helyzetével, amit nagyban meghatározott a márciusban Magyarországon is feltűnt COVID-19 járvány, illetve az emiatt elrendelt totális leállás. 

Az összefoglalóban erről ez olvasható: 

"A leállás 2020. június 16-ig tartott, és súlyosan érintette a turisztikai, marketing és program területeket. Bevételeink jelentősen csökkentek minden a cég által működtetett területen. Vendéglátással és kereskedelemmel foglalkozó bérlőinknek - hogy ne veszítsük el őket - engedményeket kellett adnunk, ezért szerződésmódosításokat kellett tennünk, egyedül a közintézményekkel kötött szerződések alapján számíthattunk arra a bevételre ebben az időszakban, amelyet a pandémiás időszakot megelőző hónapokban fizettek.

A finanszírozást érintő másik jelentős problémát a Modern Városok programban 10 évre vállalt kormányzati támogatás ez évre vonatkozó részének a mai napig történő elmaradása jelenti. A cég működtetését az előző évről áthozott maradványból, a várostól kapott támogatásból és a jelentősen lecsökkent bevételekből tudtuk egy minimális szinten - dolgozók bérei és a legszükségesebb szolgáltatói díjak kifizetése - finanszírozni. Számlatartozásunk június 30-án 432 796 283 forint volt, amelynek jelentős részét majd csak az állami támogatás megérkezte után tudjuk kifizetni."

A Pécsi STOP megkereste az önkormányzatot (mivel a ZSÖK a helyhatóság tulajdonában van), hogy megérkezett-e már az állami támogatás (ugyanis szeptember közepén még nem jött meg az idénre szóló 1,508 milliárdos összeg), és arra is rákérdeztünk, hogy kellett-e a városi támogatáson túl valamiféle segítséget adni a cégnek. 

Megkeresésünkkel egy időben, szerdán jelent meg a pecs.hu-n egy számláló, miszerint 128 napja el kellett volna már utalnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatást - amely a ZSÖK alá tartozó Pannon Filharmonikusok Zenekar támogatásával nettó 1,92 milliárd forintot jelent -, mivel a fentebb már emlegetett keretszerződés szerint az EMMI-nek minden év május 1-ig kell aláírnia a kontraktust, és utána egy hónapon belül kell utalniuk. A tartozást így június elejétől számolja az önkormányzat.

A júniusi közgyűlésen beszélt arról Bognár Szilvia alpolgármester, hogy a ZSÖK kapcsán 2016-ban megköttetett 10 éves keretszerződésre június végén a 9 szükséges aláírásból 8 már rákerült, az egyetlen hiányzó szignó az Emberi Erőforrások Minisztériumáé volt. 

Az alpolgármester akkor azt is elmondta, hogy a korábbi években egy kivétellel sosem sikerült május elsejéig megkötni a szerződést: 2016-ban augusztus 11-én, 2017-ben július 19-én, 2018-ban augusztus 3-án kötötték meg a szerződést, tavaly viszont már áprilisban, mert hogy ősszel önkormányzati választás volt. 

 

Címlapkép: wikipedia CC BY-SA 3.0/Mrszantogabor

Forrás: Pécsi STOP