5,79 milliárdos mohácsi kikötőberuházást nyert a cég, amelynél egykor Nagy Csaba fideszes politikus dolgozott

2020. július 1. 13:34 2020. júl. 1. 13:34

A döntési javaslatot a sokac főváros szocialista polgármestere fogadta el, bár hozzátette, hogy maga a döntés már tavaly megszületett a beruházásról, amire a Miniszterelnökség is ráadta az áment.

Az Átlátszó oknyomozó portál Országszerte rovatában jelent meg a cikk, miszerint az új mohácsi közforgalmú kikötő megépítésére tavaly szeptemberben kiírt tendert a Platina Bau Zrt. nyerte meg. 

"A dokumentum szerint a nyílt pályázatra öten jelentkeztek, és közülük a pécsi Platina-Bau Zrt. lett a befutó. Az uniós finanszírozású beruházás keretében a cégnek tervezési, régészeti, lőszermentesítési, közmű létesítési, út-, vasút- és partfalépítési feladatai is lesznek. A teljes beruházást nettó 5,79 milliárd forintért vállalta a társaság"

- olvasható a cikkben. 

A Platina Bau Zrt-ről még 2012-ben írta meg a hvg.hu, hogy egy orfűi wakeboard-pálya építése kapcsán a társaság lehetett volna a reménybeli befektető, de végül a terv kútba esett. A cég 2014-ben szerepelt a Tüskésréten létrehozandó rekreációs terület és wakeboard-pálya kapcsán meghívott vállalkozások sorában - írtuk meg akkori cikkünkben. A területet a Pécsi Víz Szolgáltató Kft. kívánta fejleszteni, a cég vezetője a Platina Bau-t vezető Katics József gyermeke volt azokban az időkben.

A Platina Bau Zrt-nél dolgozott korábban Nagy Csaba volt pécsi alpolgármester, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, aki a 2009-es időközi választás után hagyta el a céget (akkori információink szerint műszaki igazgatóként tevékenykedett ott), mert alpolgármester lett belőle (2010-ben pedig országgyűlési képviselő az előző pozíció mellé).

"A Platina Bau Zrt.-nek 2009 májusától kezdett el felragyogni a csillaga: eleinte csak alvállalkozóként bukkant fel különféle közterület-felújításokon, valamint az EKF gigaberuházásainak régészeti feltárásánál is kapott munkát, majd - már fővállalkozóként - a Zsolnay negyedben létesíthetett ipari szennyvíztisztítót 48 millió forint plusz áfáért"

- írtuk 2014-es cikkünkben.

Azóta a cég épített kerékpárutat Szigetváron, Pécsen parkogondozást és síkosságmentesítést is végeztek más cégekkel közösen, illetve Mohácson is több projektben volt érdekelt a vállalkozás.

"A cég éves nettó árbevétele 2014-ben még 1,4 milliárd forint volt, ez azonban 2016-ra mindössze 537 millióra csökkent. Újabb két év múlva, 2018-ban viszont ismét megközelítette az egymilliárdot a forgalom, az adózott eredmény pedig 40 millióra ugrott a 2017. évi 3,4 millióról. Valószínűleg a tavalyi év is jól alakulhatott – köszönhetően az elnyert közbeszerzéseknek is – a 2019. évi beszámolót azonban a cég még nem hozta nyilvánosságra"

- olvasható az Átlátszó cikkében.

A lap megkeresésére Csorbai Ferenc MSZP-s polgármester - akit a közgyűlésben többségben lévő Fidesz nagyon szorít, hogy mondjon le a polgármesteri posztról, a hírek szerint a július eleji ülésen téma lesz a testület feloszlatása is - a következőt mondta el:

"az eljárásban egy még 2019. nyarán kijelölt és eljárásban döntéseket hozó 3 tagú bíráló bizottság tett döntési javaslatot felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó felügyelete és ellenjegyzése mellett. A döntési javaslat aztán a Miniszterelnökség ellenőrzésén esett át, végül megkapta a Miniszterelnökség szabályossági tanúsítványát is. Ő ezt a Miniszterelnökség által jóváhagyott döntési javaslatot fogadta most el."

Csorbai a lapnak még hozzátette, hogy a döntésre Nagy Csabának nem volt kihatása, viszont a polgármester nem tudott Nagy és a cég közötti kapcsolatról.

 

Címlapi kép: Nagy Csaba a Parlamentben - Fotó: YouTube/Fidesz

Forrás: Pécsi STOP/Átlátszó