A helyi Fidesz már megint pattog: most éppen egy, Pécs számára egyébként igencsak kedvező buszos üzleten háborognak

2021. október 6. 14:05 2021. okt. 6. 14:05

A  helyi Fidesz ritkán küld nekünk bármiféle közleményt, most gyorsan meg is néztük, utoljára augusztus 12-én érkezett tőlük valami, ám ma délelőtt hosszú idő után megtört a jég és a pécsi Fidesz Frakció közleménye ott landolt a postaládánkban. A közlemény tanúsága szerint nagyon kiakadtak egy Tüke Buszos ügylet miatt, és nem, nem a Volvo-ügyről van szó. 

A Volvo-ügyről egyébként itt a Pécsi STOP oldalán is már több ízben beszámoltunk, mint ismert a 2015-ös, korrupciógyanús buszbeszerezés, vagyis a Volvo-gate miatt indult per elsőrendű vádlottja szerint valójában nem ő, hanem többek között Bánki Erik, fideszes országgyűlési képviselő, illetve Csizi Péter, akkor alpolgármester döntöttek arról, hogy Pécs 3,5 milliárd forintért vásárolja meg azt a használt Volvo buszokból álló holland flottát, amelyet hónapokkal korábban még 2,9 milliárdért árultak. Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!  

A nyomozást 2016. novemberében rendelték el, melyet a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kapott meg, iratlefoglalások is voltak a városi buszos cégnél, aztán 2019 elején kiderült, hogy három gyanúsítottja van a nyomozásnak, és hogy Hollandiában is zajlik egy eljárás a buszbeszerzés kapcsán (sőt, Szerbia felé is jogsegélykérelemmel élt az ügyészség 2017-ben). A nyomozást idén januárban zárta le a rendőrség.

Az ügy kapcsán nemrégiben azt írtuk, hogy az elsőrendű vádlott állítása szerint, a Hollandiába tartó repülőgépek utaslistájával bizonyítható lenne, hogy a kormánypárti politikusok is kijártak tárgyalni az üzletről.

A Magyar Hang pár hete megismerte a bíróság által megküldött utaslisták tartalmát, azokon pedig Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, valamint Csizi Péter volt alpolgármester neve is szerepel. Bánki a lap megkeresésére tagadta a vádat, Csizi pedig nem reagált.

További cikkeink a Volvo-ügy kapcsán: 

 

A helyi Fidesz azonban most nem emiatt az ügy miatt emelte fel a hangját. A  Szabad Pécs információi szerint arról van szó, hogy a Tüke Busz eladott 10 használt buszt, majd vett helyette 27 másik szintén használt járművet, a lap úgy tudja azért, hogy a lehető leggyorsabban jussanak csuklós buszokhoz. 

A pécsi Fidesznek ez azonban valamiért nem tetszett, pedig nem tűnik ez rossz dealnek, ennek ellenére “Ismét zárt ajtók mögött árusítja ki a pécsiek autóbuszait a baloldal” címmel küldték meg közleményüket, amiből egyébként szinte semmi konkrét dolog nem derül ki, ami mint kiderült egyáltalán nem véletlen, ugyanis a Szabad Pécs részletesen ki is fejti, mi történt valójában. 

Ez is érdekelhet: 

Egész pontosan arról van szó, hogy még a 2015-ös korrupciógyanús Volvo-beszerzés előtt is vásárolt a város használt buszokat Hollandiából, összesen 10 darabot. Ezeket adták most el, darabját átlagosan valamivel több mint egymillió forintért, és megvettek helyettük -  a pécsi tömegközlekedést korábban bonyolító, de egy ideje már felszámolás alatt álló Pécsi Közlekedési Zrt. vagyonából - 27 darab, korábban Pécsett már futott Mercedest, összesen kevesebb mint nettó 9 millió forintért. 

A helyi Fidesz ezt sérelmezte, a közleményben azt írták: "Minden előzmény nélkül szembesülhettek a pécsiek azzal, hogy a szocialista városvezetés emberei által megszállt Tüke Busz titokban elkezdte kiárusítani a pécsiek autóbuszait."

A Szabad Pécs azonban az ügy kapcsán azt írja, hogy bár valóban zárt ajtók mögött zajlott az ügylet, de ennek az az oka, hogy ilyen alacsony összegnél a társaság vezetésének nem kell engedélyt kérnie az önkormányzattól. 

Egyébként az ügylet a város számára elég jónak tűnik, hiába háborog miatta a Fidesz, külön érdekes, hogy a Volvo-ügy kapcsán egyébként mélyen hallgatnak most már évek óta, hiába a büntetőeljárás, hiába a büntetőper, arról nem jön közlemény. A mostanit mindenesetre megosztjuk, ha már voltak olyan kedvesek, hogy elküldték: 

“Minden előzmény nélkül szembesülhettek a pécsiek azzal, hogy a szocialista városvezetés emberei által megszállt Tüke Busz titokban elkezdte kiárusítani a pécsiek autóbuszait.
Tavasszal a cég még azt állította, hogy stabil lábakon áll, most viszont pénztelenségre hivatkozva járművei értékesítésébe kezdett.

Tudjuk, hogy a Tüke Busz sok éve feszített költségvetéssel dolgozik, ezért minden lehetőség számít, ami a folyamatos működés biztosítását szolgálja és minden forintnak helye van a cég büdzséjében. Ezért is gyanús, hogy a hírek szerint áron alul keltek el a járművek. Haladéktalanul magyarázatot várunk a cégtől és a városvezetéstől a történtek hátteréről. Péterffy Attila csapata az elmúlt két évben sokadik alkalommal játszik bújócskát, dönt zárt ajtók mögött olyan ügyekben, amelyekben a pécsiek joggal várják el, hogy korrekt módon tájékoztassák őket. Két éve beszélnek átláthatóságról, ugyanakkor ez idő alatt éppen ennek ellenkezőjét, zavaros háttéralkukat és szocialista oligarchák gátlástalan kiszolgálását tapasztalhatták csak a pécsiek. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy a pécsi baloldal egyszer már elherdálta a pécsiek autóbuszait. Akkor ráadásul úgy adták el őket, hogy még vételárat sem kapott a város értük. Sőt még ma is, több mint tíz év elteltével, a pécsiek pénzén kénytelen a város és a cég visszavásárolni a felszámolótól a járműveket vagy akár a buszpályaudvarokat. Felszólítjuk a városvezetést és a Tüke Busz vezetőit tehát, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra és tárják a pécsiek elé az eladás valamennyi iratát és számláit.” A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

Szerző: Pécsi STOP 

Címlapkép: Tüke Busz, YouTube