A hónap végéig tart a szavazás: a pécsiek dönthetik el, milyen fejlesztések valósuljanak meg a város közösségi költségvetéséből
Közel 900 lakossági javaslat érkezett idén Pécs közösségi költségvetésének felhívására – ez új rekord a program történetében. A „Dönts velünk!” néven futó kezdeményezés célja, hogy a pécsiek maguk határozhassák meg, milyen fejlesztések valósuljanak meg városszerte.
A város Részvételi Tanácsa – amelyben szakemberek és civil tagok egyaránt helyet kaptak – a városházi szakértői értékelés után zónánként öt-öt javaslatot választott ki a több száz ötlet közül. Ezek kerültek fel a szavazólapokra, így összesen 50 fejlesztési ötlet közül választhatnak a pécsiek.
Az összes javaslat böngészhető a dontsvelunkpecs.hu/otletek oldalon.
A szavazás október végéig tart, és kétféleképpen lehet részt venni benne:
-
online, a projekt hivatalos oldalán,
-
vagy papír alapon, a városban több helyen megtalálható Pécsiség Pontokon, amelyek listája szintén elérhető a honlapon.
Minden pécsi két szavazattal rendelkezik: az egyiket a saját városrészére, a másikat pedig egy tetszőlegesen választott zónára adhatja le.
A harmadik éve futó közösségi költségvetési program évről évre egyre népszerűbb, és jól mutatja, hogy a pécsiek egyre aktívabban szeretnének részt venni a város jövőjének alakításában. Az idei szavazás eredményeként ismét olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek valóban a helyiek igényeit tükrözik.
Forrás: PécsMa