A kormány a járványhelyzetben is folytatja a haderőfejlesztési programot

2021. január 21. 12:26 2021. jan. 21. 12:26

Magyarország, a magyar emberek biztonságát minden körülmények között garantálni kell – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, csütörtökön.

Benkő Tibor azt mondta: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot, ami garantálja ezt a biztonságot.

A katonák többféleképpen segítik a koronavírus-járvány elleni védekezést. A kórházparancsnoki rendszerben most is 29 kórházban vannak ott, és 93 egészségügyi intézményben csaknem 1400 katona segíti az egészségügyi dolgozók munkáját, az intézmények folyamatos működését. Igény szerint folytatják a fertőtlenítést, két megyében pedig a határzárási feladatban segítik a rendőrök munkáját – sorolta.

Mindemellett a déli határszakasz védelmében is közreműködnek a katonák – tette hozzá Benkő Tibor, kiemelve: a migrációs nyomás mind erősebb, egyre többen próbálnak illegálisan belépni Magyarország területére.

Kitért arra is, hogy a NATO-csatlakozáskor az ország vállalta: képes lesz nemzetközi együttműködésben részt venni. Ennek része, hogy a katonák kiképzésük, felkészítésük során nemzetközi ismereteket, módszereket is elsajátítsanak. Az elmúlt években csaknem 200 tiszt és 800 altiszt, vagyis csaknem ezer katona vett részt különböző olyan nemzetközi tanfolyamon, iskola-jellegű képzésen, amelyet beosztása előírt, illetve megkövetelt – ismertette a honvédelmi miniszter.

Forrás: MTI