A Pécsi Tudományegyetemen az ökológiai felelősség kultúrájáról indult nemzetközi képzés

2021. április 22. 12:11 2021. ápr. 22. 12:11

Német, cseh, olasz, francia és magyar hallgatók vesznek részt egy nemzetközi egyetemi szövetség programjaként megvalósuló, az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzésen a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A PTE közleményében azt írták, hogy a minap elindult - hibrid oktatási formában a baranyai egyetem szervezésében megvalósuló - képzésre az EDUC (European Digital UniverCity) nemzetközi szövetség hat egyeteméről harminc hallgató iratkozott be.

Az elképzelések szerint az áprilisi online tanórákat követően júliusban személyesen is találkozhatnak a hallgatók.

Kitértek arra, hogy az EDUC egyike az első európai egyetemi szövetségeknek, amely az Európai Bizottság támogatásával valósul meg olyan tagokkal, mint a University of Potsdam (Németország), a University of Cagliari (Olaszország), a Masaryk University (Csehország), a University of Rennes1 (Franciaország), a University Paris Nanterre (Franciaország) és a Pécsi Tudományegyetem.

A szervezet egyik célja, hogy a tagegyetemek átjárhatóvá tegyék a saját képzési rendszereiket, és számos virtuális és fizikai mobilitási programot kínáljanak a szövetség 160 ezer hallgatója és 20 ezer oktatója számára "magas színvonalú, rövid ciklusú képzésekkel" - írták.

A pécsi képzés kapcsán ismertették: a program keretében a hallgatók a társadalmi ökológia elmélet alapjaival ismerkednek online keretek között, majd - a tervek szerint - júliusban egyhetes nyári egyetem formájában Pécsen személyesen találkoznak és közösségi kertet építenének pécsi civil szervezetekkel közösen.

A közlemény szerint júliusban egy újabb, kéthetes nyári egyetem is megvalósul a PTE szervezésében az EDUC tagintézményeinek hallgatói számára "Jog és technológia" címmel, 2022 végéig pedig összesen kilenc rövid ciklusú képzést terveznek az EDUC tagegyetemeken, különböző tématerületeken.
 

Forrás: MTI