A pécsi városvezetők visszafizetik bérük emelését
Péterffy Attila polgármester, valamint Ruzsa Csaba és Zag Gábor alpolgármesterek közös nyilatkozatban vállalták, hogy a jogszabály alapján járó fizetésemelésük összegét visszautalják az önkormányzatnak.
„Kezdeményezésemre a pécsi közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta, hogy – egyelőre egy évre – befagyasztjuk az önkormányzati képviselők tiszteletdíját” – írja közösségi oldalán Péterffy Attila polgármester. Mint hozzáteszi, akkor azt is megígérte, hogy hasonlóképp járnak el az alpolgármesterekkel együtt, ám mivel a polgármesteri és alpolgármesteri illetmények törvény alapján automatikusan emelkednek, ehhez külön nyilatkozatra volt szükség. Ezt a dokumentumot június 26-án írták alá.
A nyilatkozat értelmében „kötelezettségvállalás közérdekű célra” jogcímen utalják vissza a béremelésből származó összeget Pécs önkormányzata számára. Ez havonta mintegy 750 ezer forintot jelent, amit közvetlenül a városi számlára juttatnak vissza.
Péterffy hangsúlyozta: a döntés oka, hogy a kormány több más városhoz hasonlóan rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe hozta Pécset. A meg nem ítélt pályázati önerő, a szolidaritási hozzájárulás és a Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó kormányzati elvonások együttesen 6 milliárd forinttal rövidítik meg a várost – ez az összeg a 2025-ös költségvetést is súlyosan érinti.
A városvezető emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy lemondanak illetményük egy részéről. 2022 februárja és 2024 májusa között – amíg a város visszafizette a korábbi, több milliárd forintos állami hitelét – szintén közösen vállalták, hogy bérük egy részét visszautalják. Akkor összesen több mint 14 millió forintot juttattak vissza a pécsi költségvetésbe.
Forrás: PécsMa