A Pepco még mindig mélyen hallgat: háborgó kommentelők lepték el a közösségi oldalukat

2021. március 8. 16:59 2021. márc. 8. 16:59

Egyre csak bonyolódik a Pepco diszkontlánc körüli botrány. Mint ahogyan azt a Pécsi STOP is megírta az üzletlánc tegnap délután tette közzé a közösségi oldalán, hogy a korlátozások ellenére is nyitva tarthatnak, majd pedig ma délelőtt a poszt rejtélyes körülmények között eltűnt, a boltok pedig zárva vannak. A kérdés, mi történhetett?

A Pécsi STOP igyekezett utánajárni a miérteknek, vagyis, hogy a Magyar Közlönyben megjelentek mely pontja szerint lehetnek nyitva a diszkontlánc üzletei, hiszen mint megírtuk a Pepco se nem drogéria, se nem patika, se nem napi fogyasztási cikkeket értékesítő élelmiszer üzlet.

A reggeli órákban viszont azzal szembesültünk, hogy a poszt, amelyben arról írnak, nyitva lehetnek, rejtélyes körülmények között eltűnt. Ezután mint arról hírt adtunk felkerestünk személyesen a város három Pepcoja közül kettőt.

A Pécs Plázában zárt ajtók fogadtak bennünket, illetve az Árkádban is lehúzott rácsokkal szembesültünk. Utóbbi helyen kiderült, hogy reggel 8 órakor kinyitottak, ám aztán fél 10-kor kapták a telefont, hogy be kell zárniuk. Akkor még nem tudtuk, hogy országos bezárásról van-e szó vagy csak néhány üzlet érintett, azonban a Pepco oldalán lévő kommentekből kiderült, hogy bizony országos jelenségről van szó, ugyanis mint írják például Sárváron, Szombathelyen, Gödöllőn és Újpesten is zárva vannak az üzletek. IDE KAPCSOLÓDIK: Azonnali hatállyal be kellett zárjanak - A Pepco tegnap még arról tájékoztatta a vásárlókat, hogy nyitva lehetnek, ma azonban csak a lehúzott rácsok fogadták a vásárlókat

Illetve időközben a diszkontlánc hivatalos weboldalán napközben megjelent, hogy az üzleteik jelenleg zárva tartanak, ám a miértekre nem térnek ki. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

 

 

A Pepco Magyarország Facebook oldalán nem jelent meg poszt azóta sem annak kapcsán, hogy az üzletek miért zártak be és arról sem beszél senki, hogy a tegnapi beharangozó bejegyzés, melyben arról adnak számot, hogy nyitva a lehetnek, miért tűnt el. A kommentelők persze értetlenkednek és a a többi poszt alatt nyilvánítanak véleményt, van aki azt írja: "Azért baromi jó, hogy beharangozzák, hogy nyitva lesznek mától, aztán eltűnik a poszt és hopp, még sincsenek nyitva. Ja de ezt természetesen már elfelejtették közölni..."

"Ők se tudták! 9.30kor hívták őket h felsőbb utasításra azonnal be kell zárniuk! Az eladó mondta" 

- írta egy másik kommentelő, amiből nagyon úgy fest, hogy az ország több pontján is azonos időben kapták az üzletek a felső utasítást, mely szerint azonnal zárni kell. 

Egy másik kommentelő pedig arról ír, hogy be szeretett volna szaladni venni valamit, ám nem járt szerencsével: "Nem úgy volt, hogy a Pepco nyitva lehet? Most akartam befutni, mert szombaton vettem észre, hogy szakadt a gyerek széldzsekije...és Szombathelyen minden Pepco zárva volt."

A hozzászólok körében a legnagyobb felháborodást azt váltotta ki, hogy semmiféle tájékoztatást nem kaptak azzal kapcsolatban, hogy az üzletek zárva lesznek. 

"Jó lett volna közölni a vásárlókkal, hogy mégsem lesznek nyitva! Sopron Tesco melletti üzletben világos van, az eladók bent beszélgetnek. (14:30) Tájékoztatásra sem méltatták a vásárlókat, vicc! Legalább egy cetlit tettek volna az ajtóra..."

 

Pécsett egyébként ugyanez a helyzet, hiszen mint megírtuk mind az Árkád, mint pedig a Plázában lévő üzletekben világos volt, eladókat is láttunk bent. Annyi, hogy minket legalább az Árkádban arról tájékoztattak, hogy felsőbb utasításra kellett zárni, többet nyilván ők sem tudtak, de az is tény, hogy vásárlók joggal háborodtak fel, hogy erről sem a közösségi felületeken, sem az üzletek kirakatán semmiféle jelzés nem került ki, sem a reggeli órákban, sem ezidáig. 

A Pepcot lapunk órákkal ezelőtt megkereste az ügyet érintő kérdésekkel, ám ezidáig semmiféle válasz nem érkezett a részükről. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Szerző: Pécsi STOP 

Címlapkép: Pécs Pláza Pepco, Pécsi STOP