A PTE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete is tiltakozik az új NAT ellen, két fórum is lesz Pécsett

2020. február 12. 13:06 2020. feb. 12. 13:06

Pécsen több középiskola tantestületének egy része tiltakozott a szakma kihagyásával készített új nemzeti alaptanterv miatt az elmúlt napokban. Most a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete is tiltakozosát fejezte ki az új NAT miatt. Az elkövetkező napokban több fórumot is tartanak a baranyai megyeszékhelyen a témában.

Mint ismert, a kormány január 31-én végre előállt az új nemzeti alaptantervvel (NAT), amit úgy sikerült összeállítaniuk, hogy a szakmai szervezetek nem ismerhették meg a munkaanyagot korábban, érdemi vita így nem is folyt erről. Az új NAT több szervezet vélekedése szerint nem korszerű, nem gyerekbarát és a tananyag mennyiségével is gondok vannak. Például a magyar irodalomról szóló részbe bekerült Nyírő József és Wass Albert (akik eléggé szimpatizáltak a náci eszmeiséggel, Nyírő pedig az úgynevezett nyilas parlament tagja is volt 1944/45-ben), míg Ottlik Géza, vagy a magyar irodalom egyetlen Nobel-díjasa, Kertész Imre például nem került be.

Az új NAT a tervek szerint az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe a 444 cikke szerint.

Pécsen a Janus Pannonius Gimnázium magyar nyelv és irodalom munkaközössége nyílt levelet írt, amelyben többek között arról írtak, hogy nem kívánnak "végrehajtói lenni a politika és az ideológia által vezérelt oktatáspolitikának, amely még tovább ront a közoktatás helyzetén."

Levelük szerint az új NAT nem vesz tudomást a megváltozott olvasási szokásokról, a diákok érdeklődéséről, a megváltozott világról, kompetenciafejlesztés helyett a lexikális ismeretekre helyezi a hangsúlyt, a diákok saját koruk és problémáik megjelenítésére nem látnak példát, nem találkoznak kortárs szövegekkel.

A nyílt levélhez csatlakozott a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 32 tanára is, köztük az igazgató dr. Zalay Szabolcs is - írtuk korábbi cikkünkben

Az Index február 11-ei cikke szerint az új NAT elleni tiltakozáshoz a Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete is csatlakozott, több más egyetemmel együtt. A közleményben a tananyag méretét és az erre fordítandó óraszámot kifogásolták, mint ahogy a tantervben megjelenő világnézetet is kifogásolták, a kormányt pedig arra szólították fel, hogy vonja vissza az új NAT-ot.

A Magyar Tudományos Akadémia február 11-én finoman jelezte, hogy szívesen segít egy új alaptanterv lérehozásában, ám az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt elutasította azzal, hogy korábban lett volna erre lehetősége az MTA-nak - derül ki az Index másik cikkéből.

Két fórum is lesz Pécsen az új NAT-ról

Pécsen két fórumot is tartanak a következő napokban az új nemzeti alaptantervről: február 13-án, csütörtökön a PTE BTK Törtönettudományi Intézet új- és Modernkori Történeti Tanszéken az új NAT történettudományi aspektusairól beszélget Engel Mária, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagja és Kaposi József, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnöke. (A rendezvény Facebook-eseménye ezen a linken található.)

A Rókus utca 2. szám alatt az M épület 207-es termében tartott fórumot Bánkuti Gábor, a PTE BTK TTI Modernkori Történeti Tanszék tanszékvezető-helyettese moderálja.

Február 20-án, csütörtökön pedig a pécsi Király utcai Reggeliben szervez 17 órától közösségi fórumot az Emberség Erejével Alapítvány ugyanebben a témában. (a fórum Facebook-eseménye ezen a linken található).

A rendezvény moderátora Csovcsics Erika, a Vadgesztenye Általános Iskola alapítója lesz, a fórumot Rajnai Richárd, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium volt igazgatójának szavai indítják.

Az eseményen a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium magyar nyelv és irodalom munkaközösségének tagjai (Iskola a határon), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Szülői Hang, a Civil Közoktatási Platform, a Diákparlament / ADOM, a Szabad Egyetem és a TASZ is képviselteti magát - írtuk korábbi cikkünkben.

Forrás: Pécsi STOP