A PTE szerint is gond, hogy márciustól nincs ingyenes Arcanum

2020. február 22. 10:45 2020. feb. 22. 10:45

A napokban derült ki, hogy márciustól nem tudják a felsőoktatási intézmények és közgyűjtemények ingyenesen használni az Arcanum Digitális Tudománytár által kínált online forrásgyűjteményt, mert idénre nem kapott támogatást erre a célra az ezt koordináló szervezet. A Pécsi Tudományegyetem tájékozódik az ügyben, de eltökélt a probléma megoldásában. 

Mint ismert, a napokban derült ki, hogy márciustól már nem tudják a különböző közgyűjtemények és felsőoktatási intézmények ingyenesen használni az Arcanum Digitális Tudománytár rendszerében található online forrásgyűjteményt, ugyanis az ezt koordináló szervezet nem kapott erre forrást. 

Bár az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) Programtanácsa korábban felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az idei évre szólóan is rendezni kell a támogatást, az mégsem került be a költségvetésbe - írta meg lapunk a helyzetet a Média1.hu cikke nyomán.

Az ügyben megkerestük a Pécsi Tudományegyetemet is - hiszen az intézményt, illetve az alá tartozó Egyetemi Könyvtárt is érinti a helyzet - és arra kérdeztünk rá, hogy milyen lépéseket terveznek.

A PTE válaszában azt írta, 

"mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy ez a változás a tudományos szféra, a felsőoktatás valamennyi szereplőjét váratlanul és felkészületlenül érte, vagyis ez nem PTE-specifikus probléma. Ráadásul az ADT-hez való hozzáféréssel kapcsolatos országos hatókörű üzleti tárgyalások a finanszírozó szervezetek és az Arcanum Adatbázis Kft. között alapvetően a PTE hatáskörén kívül történnek."

Azon kérdésünkre, hogy terveznek-e a többi érintettel, hogy együtt hívják fel a figyelmét a forrásokról döntő szervezeteknek a problémára, ezt a választ kaptuk:

"Szeberényi Gábor, a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója –  mint a Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának delegáltja – tagja az EISZ Programtanácsának, mely a következő, márciusi ülésén minden bizonnyal tárgyalja az ADT+ kapcsán kialakult helyzetet. Ez a fórum alkalmas arra, hogy az érintett intézményi képviselők informálódjanak, és állást foglaljanak a kialakult helyzetről."

Arra is rákérdeztünk, a PTE tervezi-e, hogy márciustól előfizet a digitális tudománytárra, ezzel segítve a hallgatók, oktatók, kutatók munkáját.

"A PTE vezetése számára kiemelt fontosságú az egyetem polgárai számára szükséges kutatási infrastruktúra biztosítása, így a szükséges felelős döntések – az összes információ, így többek között az előbb említett márciusi ülésen születendő állásfoglalás birtokában – a lehető leghamarabb meg fognak történni"

- válaszolta lapunknak az egyetem.

Forrás: Pécsi STOP