A Puskin tér új játszóterének építésével folytatódik az átfogó pécsi parkfelújítási program

2021. május 14. 16:45 2021. máj. 14. 16:45

A pécsi Puskin tér játszótér elemei a legutóbbi szabványosítási minősítési ellenőrzésen nem feleltek meg, ezért a tavalyi év során el kellett őket bontani. Sík László Lajos, a terület önkormányzati képviselője már akkor ígéretet tett arra, hogy amint lehetséges, a teljes játszóteret pótolni fogják, hiszen nagyon sok kisgyerekes család él a környéken, és a tér túloldalán található a Gyárvárosi Iskola is, amelynek tanulói napi szinten látogatják a parkot. Éppen ezért most a Puskin tér új játszóterének építésével folytatódik a Pintér János Parkmegújítási Program.

A tér tereprendezése, az új fogadófelületek kialakítása megkezdődik a héten, a játékok pedig várhatóan 6 hét múlva érkeznek meg a parkba. A játszóeszközök elhelyezésének koncepciója az volt, hogy a kisebb korcsoport számára tervezettek a terület délkeleti részén kapnának helyet, itt közelebb lesznek a bejárathoz és árnyékosabb is ez a terület. A tér középső részére a többi korosztály számára alkalmas eszközöket telepítik, míg a jellemzően nagyobbak számára javasolt elemek a nyugati oldalon helyezkednek majd el.  A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Kapcsolódó: A Mandulásban folytatódik az átfogó pécsi parkfelújítási program

A park felújításának első elemeként 2020 őszén 12 fát (csörgőfák, hársak, kőrisek) telepítettek. A játékok kihelyezésével párhuzamosan pedig további évelő növényzet ültetése történik majd meg. A terv egy “óriások kertje” kialakítása: olyan nagyméretű növényeket telepítenek, amelyek mellett a gyerekek igazán aprónak érezhetik magukat.

A kialakítandó új játszótéren vár kombi mászókával, kötélhíd, több lengő és mérleghinta, rugós játék, mókuskerék, homokozó és labdafogó kapnak helyet.

A park megújítását a Biokom Nkft. végzi bruttó 3 millió forintért, a fejlesztés Sík László Lajos javaslata alapján önkormányzati keretből valósul meg. Az önkormányzati képviselő elmondta: saját képviselői keretéből egyéb, a választókörzetben lévő játszóterek megújítására fog fordítani. 

Pintér János Parkmegújítási Program

A BIOKOM Nkft. célul tűzte ki Pécs zöldterületeinek revitalizálását, újraélesztését. A Tettyén örökzöld növényekből arborétumot létrehozó, botanikai érdeklődésű pécsi banktisztviselőről, Pintér Jánosról elnevezett program részeként minden évben több zöldterület, park, kirándulóhely újul majd meg.

A városüzemeltetési társaság a parkok újraélesztését részben saját erőforrásból, részben az önkormányzati képviselők támogatásából valósítja meg. Elsősorban olyan koordinált feladatokat, fejlesztéseket hajtanak majd végre, amelyeket a társaság karbantartó-, zöldterület fenntartó- és erdőgazdálkodási részlege, asztalosüzeme és kertészeti csoportja el tud végezni.

A program keretében a BIOKOM NKft. az idei évben a Niké szobor környezetének rendezését, a Tettyei Panoráma sétány megújítását, a Mandulás tornapálya állomásainak és ehhez kapcsolódóan a Sós-hegyi kilátónak a felújítását, a Malomvölgyi parkerdő, a Puskin téri és a Jánosi Engel Adolf tér (Árkád park) megújítását tervezi elvégezni. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!   

Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Címlapkép: Google Maps