A pécsi tankerület kifizeti a tanárok védőoltásának költségét

2017. március 28. 16:57

A Pécsi Tankerületi Központ minden Erdélybe utazó tanárnak, akinek nincs, vagy régi a kanyaró elleni oltása, annak állja a vakcina költségeit. Ehhez csupán korábbi cikkünk kellett.

Kedd kora délután cikkezett portálunk arról, hogy a tankerületek nem fizetik azoknak a tanároknak a védőoltás tízezer forintnál magasabb költségeit, akik iskolás csoportokat kísérnek Erdélybe.

Romániában ugyanis tavaly óta kanyarójárvány tombol, a március közepi adatok szerint közel négyezren betegedtek meg benne, 17-en bele is haltak. A kanyaró leginkább Arad, Temes, Krassó-Szörény és Maros megyékben dúlt a leginkább, viszont Magyarországra is átcsapott, a makói kórházban több egészségügyi dolgozó is megbetegedett.

Akik 1969 előtt születtek, azok még nem kaptak védőoltást kanyaró ellen, így aki nem esett át a betegségen, máig megfertőződhet, de nem csak ők védtelenek. Az 1969 és 1989 között születtek is csupán egy oltásban részesültek, ami szintén nem garantál teljes védettséget.

Magyarország nemrég 20 ezer vakcinát adott ingyen Kárpátaljának, hogy megakadályozzák a kanyaró átterjedését Romániából, ám a magyar tanároknak eddig nem jutott az ingyenes védőoltásból - ezt többek is sérelmezték.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője lapunknak elmondta, kicsinyes hozzáállás a munkáltatótól, hogy nem fizeti a védőoltás költségét, noha ezt a jogszabályok szerint meg kellene tennie. Pécsről egyébként a napokban épp menne négy tanár Erdélybe, akik eddig vacilláltak az utazáson - írtuk korábbi cikkünkben.

A Pécsi STOP úgy értesült, cikkünk megjelenése után a Pécsi Tankerületi Központ arról tájékoztatta az érintett iskolát, hogy azon tanárok, vagy egyéb intézményi alkalmazottak részére, akik a Határtalanul programban utaznak Erdélybe, azoknak a tankerület állja a védőoltás költségét.