A pogányi reptér újraértékeléséről beszélt Süli János Siklóson

2018. december 19. 15:43 2018. dec. 19. 15:43

A paksi bővítés megvalósítását szolgáló, ötoldalú együttműködési megállapodást írt alá az atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Baranya, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megye közgyűlési elnökeivel szerdán a Baranya megyei Siklóson.

Süli János az aláírás alkalmával arról beszélt, hogy az erőmű-beruházás számos fejlesztési lehetőséget kínál a térség számára. Kiemelte: a mezőgazdasági termelők sokat profitálhatnak abból, hogy a projekt megvalósítására mintegy tízezer ember érkezik a térségbe. Őket a tervek szerint a beruházás 30 kilométeres körzetében helyezik el, szállításukat - környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve - 150-200 elektromos busszal kívánják megoldani, amelyek a meglévő és a leendő blokkok dolgozóinak szállításról is gondoskodnának - tette hozzá a miniszter.

A Siklósi Hírek ennek kapcsán arról írt, mindez egy szervizközpont mellett akár összeszerelőüzem létesítését is jelenthetné.

A szerződéses konstrukciót felidézve azt mondta: a célkitűzés 40 százalékos hazai beszállítói arány elérése.

Baranya megye lehetőségeiről szólva a miniszter kitért a pécs-pogányi repülőtér szerepének "újraértékelésére", illetve a turizmus területén a harkányi gyógyfürdő adottságaira.

Madaras Zoltán (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a régió és a megye szempontjából is kiemelt jelentőségű a projekt sikeres megvalósítása. Szavai szerint olyan, a Dél-Dunántúlra kiterjedő befektetés-ösztönzésre van szükség, amely nemcsak új cégek betelepítését, hanem a már meglévő vállalkozások piacának bővítését, élénkítését is magába foglalja.

Az aláírt szándéknyilatkozat kiterjed a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, a kultúra, valamint a sport területére is - közölte Madaras Zoltán, kiemelve a négy megye összehangolt cselekvésének fontosságát.

A megállapodást Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP), a tolnai, Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a somogyi és Rideg László (Fidesz-KDNP), a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviseletében is ellátta kézjegyével.

Pécset sem hagyja hidegen az atombiznisz

Még a nyáron tartottak egy nemzetközi atomenergiai jogi konferenciát Pécsett, ahol Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért és beüzemeléséért felelős tárca nélküli miniszter is előadást tartott. Ennek kapcsán az önkormányzat anno azt közölte, Páva Zsolt polgármester a városházán fogadta a konferencia két orosz felszólalóját és a rendezvény egyik szervezőjét, ahol arról egyeztettek, a baranyai megyeszékhely miként tudná kivenni a részét a bővítésből.

Mint írták, az oroszok több egyetemmel is fel fogják venni a kapcsolatot, de Pécs kiemelt helyen szerepel közelsége miatt. Dr. Fábián Adrián docens pedig elmondta, ősszel már nukleáris jogi képzés indul azon jogászoknak, akik a bővítésben részt fognak venni. A képzésben neves orosz nukleáris szakemberek fognak segíteni.

Kiderült továbbá az is, hogy a PTE hosszú távon is részt kíván vállalni a Paks II. projekthez kapcsolódó oktatási és szervezési kérdésekben nemcsak magyar, de orosz szakemberek részére is.