A PTE-BTK történészei is kiálltak a Magyar Tudományos Akadémia mellett

2019. február 9. 17:30 2019. feb. 9. 17:30

Az előző hetekben felgyorsulni látszott a kormány azon igyekezete, hogy kivéreztesse a Magyar Tudományos Akadémiát. Rengeteg szervezet biztosította szolidaritásáról az MTA-t, köztük a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézete.

Mint ismert, a Fidesz-kormány a tudományos életet is a maga képére szeretné formálni, éppen ezért mentek neki a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA), melyet úgy fenyítenek, hogy mindenféle érdemi tárgyalások nélkül várhatóan elveszik a kutatóintézetek finanszírozását.

A gróf Széchenyi István által megalapított MTA mozgástere elég szűk, hiszen állami intézményként jobbára az államtól kapják a fennmaradásukhoz szükséges pénzeket - bár az utóbbi években eléggé ráfeküdtek a pályázati forrásokra is, ahogy erről Stefano Bottoni történész beszélt a valaszonline.hu interjújában.

Az intézmény mellett már többen kiálltak szolidaritásból (többek közt a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar tagozata), ehhez a kiálláshoz csatlakoztak a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézményének tanárai is.

A 39 oktató - köztük Ormos Mária professzor és Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára korábbi vezetője - közleménye szerint

a PTE BTK Történettudományi Intézet oktatói ezúton fejezzük ki szolidaritásunkat és együttérzésünket a Magyar Tudományo Akadémia kutatóközpontjaiban dolgozó kollégáinkkal. Az MTA intézeteiben zajló kutatások zavartalan folytatását alapvető nemzeti érdeknek tekintjük, a működés feltéeleit és a tudományos autonómiát, a kutatás szabadságát ellehetetlenítő intézkedéseket méltatlannak és átgondolatlannak tartjuk. Úgy véljük, hogy a tudományos kutatás szervezeti kereteinek átalakítása csak az érintettek bevonásával és a velük folytatott érdemi tárgyalások útján vezethet eredményre.

null

null