Állami földpályázatokon taroló cég csúszik két ormánsági felújításnál

2019. június 24. 08:45 2019. jún. 24. 08:45

Két ormánsági faluban is csúszik a polgármesteri hivatal és a művelődési ház felújítása, az eredetileg tavaly decemberben kész munkát idén nyáron és kora ősszel fejezhetik be. A nyertes cég ellen két végrehajtás van bejegyezve, főtevékenysége amúgy sertéstenyésztés, pár éve még sorra nyerte az állami földeket, és a vezetője Tiffán Zsolt fideszes politikussal is jóban volt.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint két ormánsági faluban - Kákics és Okorág - is módosítani kell a polgármesteri hivatalok és művelődési házak rekonstrukciójára és energetikai felújítására kiírt közbeszerzések záró határidejét.

A dokumentumok szerint Kákicson 2017. december 12-én indult a beruházás, amelynek akkor még 2018. december elsején volt a véghatárideje. Okorágon is ugyanezekkel a dátumokkal lett kiírva a munka, ott is a polgármesteri hivatalt és a művelődési házat kellett volna rendbe szedni. Mindkét program uniós forrásból, a Széchenyi 2020 fejlesztési program Vidékfejlesztési Programjában futott (VP6-7.2.1-7.4.1.1-16 - Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés).

A kákicsi munkálatokat 28,86 millió forintból (egészen pontosan: 28 860 028 forint) tervezték megcsinálni, míg Okorágon ugyanezen feladatokra 32,37 millió forintot (egészen pontosan: 32 370 406 forint) állítottak be.

Állami földpályázatokon tarolt a nyertes cég

Mindkét település közbeszerzésén a hegyszentmártoni Fleisch-Hyb Kft. nyert, amelynek a főtevékenysége sertéstenyésztés, de az állattartási egyéb tevékenységi körök mellett például autópályaépítés is szerepel a TEÁOR-listájukon.

Mindkét helyen a Fleisch-Hyb mellett az ózdfalui Vass-Vill Kft. és a hegyszentmártoni Herke-Vill Kft. indult még a közbeszerzésen.

A Fleisch-Hyb Kft. még a 2010-es évek elején vétette észre magát az állami földpályázatokon, mikor egy szentlőrinci, vetőmag- és takarmánytermesztés mellett sertéstartással foglalkozó cég hirtelen elvesztett 200 hektárnyi földterületet (területük közel felét), amit pályáztatás nélkül kapott meg a fentebb említett hegyszentmártoni cég.

A Fleisch-Hyb mögött akkor Pintér Sándor hegyszentmártoni vállalkozó állt, akit jó barátság fűzött Tiffán Zsolt akkor még fideszes országgyűlési képviselőhöz, kampányát is segítette anno információink szerint.

Jelenleg a cég Pintérné Bánki Ilona és ifj. Pintér Sándor nevén van, ügyvezetője Pintérné Bánki Ilona (ő a trafikpályázatokon nyert több koncessziót anno). Az Igazságügyi Minisztérium által kiadott e-cégjegyzék szerint a cég ellen idén május 29-én és június 6-án két közjegyző is végrehajtást jegyeztetett be.

Kétszer csúszott a két beruházás

A kákicsi és okorági beruházások a kezdési dátum óta két módosítást is kaptak. Először tavaly november 30-án jött rá a kivitelező (az eredeti végdátum 2018. december elseje volt), hogy nem fog beleférni a határidőbe, ekkpr mindkét helyszínnél 2019. május 31-re lett módosítva a szerződés. Másodszor pedig idén augusztus 15. (Kákics), és szeptember 15. (Okorág) lett az új véghatáridő.

Kákicson egy hosszú repedés miatt kellett statikai szakvéleményt kérni, de már eleve csak 2018. áprilisának végefelé tudták átvenni a munkaterületet, ez már eleve négy és fél hónapos csúszást eredményezett. Emiatt viszont a korábban már lekötött alvállalkozók nem tudták vállalni a munkát.

Okorágon is statikai szakvélemény kellett egy meggyengült főfal miatt, ez is csúszást okozott, ami pedig borította az előzetesen lekötött alvállalkozókat, a tetőfedést vállaló ács végül ki is esett, mert hogy 2018-ra már előre le volt kötve több helyre, a csúszás pedig borította volna a menetrendet.

A második módosítási kérvény szerint Kákicson a fenti tényezőkön túl "a 2019.év eleji csapadékos időjárás, valamint az építőipari munkaerőhiány, az alvállalkozói teljesítések késedelme és az építőipari árrobbanás a kivitelezés olyan mértékű csúszását eredményezte, amely a módosított határidő tartását a vállalkozó részéről lehetetlenné tette."

Okorágon is ezzel lett megindokolva a csúszás:

"A 2019.év eleji csapadékos időjárás, valamint az építőipari munkaerőhiány, az alvállalkozói teljesítések késedelme és az építőipari árrobbanás a kivitelezés olyan mértékű csúszását eredményezte, amely a módosított határidő tartását a vállalkozó részéről lehetetlenné tette."

A közbeszerzés ára semelyik helyszín esetében sem változott a módosítások hatására.

Forrás: Pécsi STOP