Állítólag épül a PMFC utánpótlásakadémiája

2019. március 27. 13:08 2019. márc. 27. 13:08

Legalábbis erről ír az MTI, akinek beszélt erről a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. vezetője, a Fidesz bátran takargatott potenciális polgármesterjelöltje. Miután minket nem hívtak meg, nem tudtunk kérdéseket feltenni a Bánki Erikhez közeli cég által végzett 3 milliárdos beruházásról.

Az MTI híre szerint az akadémia bruttó 3 milliárd forintos kormányzati forrásból valósul meg. A Pécs kovácstelepi városrészében létesítendő sportkomplexumban műfüves fedett munkacsarnokot, füves és műfüves edzőpályákat alakítanak ki. A több mint 2300 négyzetméteres központi épületben kapnak helyet a csapatöltözők, a masszázs- és orvosi szobák, edzői és bírói öltözők, a hozzá tartozó vizes helyiségekkel.

Az épület földszintjén klubterem és büfé lesz, az emeletén az irodák és öltözők mellett pedig készül egy 300 négyzetméteres bemelegítő-terem is, valamint tíz - egyenként tíz négyzetméteres - különterem. Továbbá 18 személyautó és három csapatbusz számára alakítanak ki parkolóhelyet. A beruházás a tervek szerint 2020. június végére készül el.

Vári Attila szerint a beruházás fontos pillanata a PSN fejlődésének, annak köszönhetően pedig az akadémia az ország egyik legjobb képzőközpontjává válhat. Szavai szerint a PMFC egy országos szinten kiemelkedő utánpótlás és felnőtt klub. A regionális utánpótlás központban naponta mintegy 300 igazolt versenyzőt képeznek. A régióban mintegy tíz egyesület kiemelkedő sportolóit képzik tovább a válogatott részére, több ezer gyermeket vonnak be az akadémia munkájába.

Bánkihoz közel álló cég nyerte a pécsi fociakadémia generálkivitelezését

Az MTI hírében az nem szerepelt, hogy a Pécsi Labdarúgó Utánpótlás Akadémia megépítésére kiírt közbeszerzést egy Bánki Erikhez közel álló cég, a B Build & Trade Kft. nyerte el.

Nemrég a 24.hu nyomán cikkeztünk arról, hogy a cég Benik Balázs tereprali-bajnoké. A cikk szerint Benik Balázs tereprali-bajnok cége, a B Build & Trade Kft. nettó 1,8 milliárd (bruttó 2,3 milliárd) forintért végezheti el a Pécsi Labdarúgó Utánpótlás Akadémia generálkivitelezési munkáit – erről kötöttek szerződést a Pécsi Nonprofit Zrt.-vel, amelyet a Közbeszerzési Hatóság honlapján hoztak nyilvánosságra.

Nagy kérdés, hogy a 2,3 milliárdból hogyan lett mostanra 3, ám mivel lapunkat nem sikerült meghívni az eseményre, a sok kínzó kérdés között ezt sem tudtuk feltenni.

A társaság korábban többször is nyert már Pécsen és Baranyában közbeszerzéseket, először 2015-ben tűntek fel, Bánki Erikék mohácsi lovardájának uniós pénzből történő szépítésénél, erről anno még az Átlátszó írt. A lap akkor arról is írt, hogy "Bánki Ágnes maga is amatőr autóversenyző. A beharangozók szerint például éppen Benik feleségével is együtt is terveztek rajthoz állni egy jelentősebb kupa betétfutamában."

A 24.hu számításai szerint csak Pécsen az utóbbi években a cég több mint 2,4 milliárd forintos értéken nyert közbeszerzéseket, ezeket követte az 1,8 milliárdos fociakadémia.

4,8 millió forintért adna közadatokat Vári Attila

Tegnap írtuk meg, hogy közérdekű adatigényléssel fordult a Társaság a Közérdekű Adatokért 2019 a PSN Zrt.-hez, többek között bérre, alkalmazottakra, útiköltség-elszámolásra rákérdezve. Vári Attila vezérigazgató azonban 4,8 millió forintért cserébe árulná csak el azokat.

A lehetséges pécsi fideszes polgármesterjelöltként emlegetett Vári minderre válaszul azt írta, hogy a kért adatok kiadása négy órás munkaidőnél többet igényel, valamint elektronikus formában rendelkezésre nem álló adatokat kért a szervezet, aminek a rendelkezésre bocsátását, kilenc munkavállalóval is csak 1439 óra alatt tudna teljesíteni.

A TAKA 2019 szerint Vári válaszával ellentétben a kért adatok szükségszerűen, jogszabályokban írtaknak megfelelőn elektronikusan rendelkezésre állnak.