Átadták az új orvosi és védőnői rendelőt Hirden

2020. július 28. 16:33 2020. júl. 28. 16:33

Átadták Pécs-Hirden azt a rendelőépületet, melyben szeptembertől gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat fog üzemelni. Az épületet pályázati forrásból újították fel, mint ahogy a mellette álló óvodát is. 

Július 28-án tartották meg Pécs-Hirden az orvosi rendelő felújításának átadó ünnepségét, az épületben fog szeptembertől működni egy orvosi rendelő és a védőnői szolgálat. A bejáráson Bognár Szilvia alpolgármester mellett a körzet képviselője, Berényi Zoltán és Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója vett részt.

A pecsma.hu cikke szerint az alpolgármester arról beszélt az átadáson, hogy az érdem azoké, akik még 2017-ben elhatározták, hogy 7 helyszínen több mint 900 négyzetmétert felújítanak, és több mint 400 négyzetmétert megépítenek ahhoz, hogy 11 orvosi praxisnak legyenek méltó munkahelyi körülményei.

Az alpolgármester arra is emlékeztetett, hogy a kivitelezési időszak alatt 1 fogorvosi, 6 háziorvosi és 4 gyermekorvosi praxis, illetve 4 védőnői szolgálat helyét korszerűsítették.

Bognár Szilvia alpolgármester, Csúcs Zoltán vezérigazgató és Berényi Zoltán önkormányzati képviselő - Fotó: pecsma.hu

Bognár Szilvia lapolgármester a helyszínbejáráson elmondta, továbbra is "lesnie" kell a lehetőséget az önkormányzatnak, amelyekkel a szolgáltatásokat lehet tovább fejleszteni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani fejlesztésben nem voltak benne a bútorok, így azokkal még van tennivaló. 

Csúcs Zoltán a cikk szerint arról beszélt, hogy 690 millió forintos összegből valósult meg a felsorolt épületek építése-felújítása. A hirdi rendelőnél nagységrendileg 100 négyzetméternyi az új építés, ahová egy gyermekorvos és egy védőnő fog beköltözni, az épület teljeskörű akadálymentesítéssel készült, korszerűsítették a gépészeti- és villamosberendezéseket.

Berényi Zoltán, a körzet ÖPE-s önkormányzati képviselője a pecsma.hu-nak elmondta, már elindult a használatbavételi engedélyezési folyamat, a kulcsokat már átadták a jövendőbeli használóknak, így ha minden a tervek szerint halad, akkor szeptemberre megkezdődhet a munka az új épületben. A képviselő arra is kitért, hogy az óvoda és a rendelő után a közösségi ház felújításába szeretnének belekezdeni.

 

Címlapkép: pecsma.hu

 
Forrás: Pécsi STOP/pecsma.hu