Az állam elkezdte megvenni az M6-os befejezéséhez szükséges földeket

2019. augusztus 10. 18:57 2019. aug. 10. 18:57

Sajtóhírek szerint az előzetes régészeti feltárás mellett az állam elkezdte a szükséges földterületek megvételét az M6-os autópálya utolsó 20 kilométeres szakaszán.

A PécsiÚjság.hu cikke szerint elindult végre valami az M6-os autópálya utolsó, még hiányzó 20 kilométeres szakasza kapcsán, amely Bólytól a horvát határig tart.

A cikk szerint elindultak az előzetes régészeti feltárások és a kisajátítások is, erről a lapot Hargitai János KDNP-s országgyűlési képviselő értesítette.

Hargitai a lapnak arról beszélt, hogy "az érintett tulajdonosok számára a NIF Zrt. - szakértők által megállapított ár alapján - úgynevezett egyezségi ajánlatot tesz, ennek elfogadása esetén kerül sor az adásvételekre. 

Hargitai János hangsúlyozta, kizárólag az egyezség elmaradása esetén kerülhet sor kisajátításra, az esetek elsöprő többségében azonban a tapasztalatok szerint a tulajdonosok elvárás és az állam által ajánlott ár között nincs jelentős eltérés, azaz kölcsönösen találkoznak az elképzelések."

A cikk szerint az utolsó szakasz kivitelezése 2020. március 31-én kezdődik. 

Az M6-os autópálya befejezése 2010 óta várat magára, Orbán Viktor fideszes miniszterelnök azóta már többször beígrte, majd visszavonta a folytatást. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy várhatóan 2022-ben fejeződhet be a kivitelezés, amire áprilisban 72 milliárd forintot számoltak, ami kilométerenként durván 3,5 milliárd forintos árat jelent.