Az idei Tüke-díjat Dr. Font Márta kapta

2025. március 25. 08:23 2025. márc. 25. 08:23

Hétfő este pótolták be a korábban a szélsőséges időjárás miatt elmaradt Tüke-díj átadót, a Székesegyházban.

Március 24-én este huszonkettedik alkalommal adták át a Tüke-díjakat Pécsett. Az eseményt eredetileg január végére tervezték, ám az ónos eső miatt végül márciusban tartották meg a székesegyházban és a Magtárban.

A díjátadót megelőző szentmise után Síkfői Tamás, a Tüke Alapítvány új elnöke nyújtotta át az elismeréseket.

A 2024-es Tüke-díjat Dr. Font Márta történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja vehette át. Kutatási területe a középkori magyar és kelet-európai történelem, emellett meghatározó szerepe volt a Tanárképző Központ létrehozásában, amelynek főigazgatója is volt.

Az ifjúsági Tüke-díjat Barkó Kincső Emese, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium diákja kapta.

A civil szervezetek számára odaítélt elismerő oklevélben három szervezet részesült: a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület, a Magyar Hadtudományi és Rendészettudományi Társaság Határőr Szakosztályának Pécsi Szakcsoportja, valamint az EuroDance Táncszínház.

Elnöki elismerésben részesült Dr. Lampek Kinga, a PTE Egészségtudományi Kar tanszékvezető főiskolai tanára, közgazdász és szociológus; Lovász József nyugalmazott határőr dandártábornok; Lőcsei Attila, a Támasz Alapítvány gondozási központjának korábbi vezetője; valamint Wald Kata újságíró.

Az eseményről és kiemelten a díjazottakról készült képeket a PécsMa oldalán tekinthetik meg olvasóink!

Kiemelt kép: PécsMa