Az omladozó vakolat már a múlté: megújult a Liszt Ferenc Zeneiskola a Rákóczi úton - fotó

2022. január 21. 14:19 2022. jan. 21. 14:19

A Liszt Ferenc Zeneiskola épüetének energetikai korszerűsítése még tavaly kezdődött el, a Rákóczi úton található épület pedig egy 65 millió forintos beruházás eredményeként újult meg teljesen. A projekt során az épületen új homlokzati hőszigetelő rendszert helyeztek el, valamint a lábazat is nedveségállóbb hőszigetelést kapott.  

A végeredmény mindenki számára látványos, hiszen a korábban omladozó vakolat már a múlté, az épület szinte újként ragyog a Rákóczi úton. Az épület megújulása kapcsán 2022. január 21-én tartottak sajtótákékoztatót, melynek során Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy még 2018-ban, az előző városvezetés idején született támogatói döntés egy TOP-os pályzat keretében. "A vállalkozói szerződést 2021-ben tudtuk megkötni, így nagyjából fél éve kezdődhettek meg a munkák. Az épület külső oldali hőszigetelése megújult, a homlokzat pedig új színezést kapott, ami már alaposan ráfért." - mondta, továbbá hozzátette, hogy az elavult nyílászárókat új hőszigetelőkre cserélték, valamint az épület új villámvédelmet is kapott a korszerűsítés során. 

Az omladozó vakolat már a múlté /Fotó: Pécsi STOP 

 

Csúcs Zoltán arról is beszélt, hogy az erecscsatornákat is kicserélték, illetve kiemelte azt is, reményei szerint a mostani megújulás csak a korszerűsítés első ütemet volt. A beruházás bruttó 65 millió forintos keretből valósult meg, azonban szeretnék ha egy második ütemben az épület belső oldalai energetikai fejleszései is megvalósulna. 

Zag Gábor és Csúcs Zoltán /Fotó: Pécsi STOP 

 

A sajtótájékoztatón részt vett Zag Gábor, Pécs, kulturális ügyekért felelős alpolgármestere is, aki elmondta, nagy öröm a számára, hogy a mostani beruházás során a 2018-as terveken, ha csak minimálisan is, de sikerült túlnyúlni. "Egy olyan épületről beszélünk, amely kulturális szempontból igen jelentős a város számára, hiszen az 1942 óta működő zeneiskola az elmúlt sok évtized alatt számos nagy jelentőségű zenészt adott nekünk, akik nem csak Pécsett, de egész Magyarországon és külföldön is elismertté váltak." - mondta.