Bemutatta a városvezetés a 2025-ös költségvetés tervezetét

2025. február 4. 19:40 2025. feb. 4. 19:40

Az előző évekhez hasonlóan a költségvetés továbbra is komoly teherrel nehezedik a városra. A büdzsé rendkívül szoros lesz, és minden érintettől fokozott felelősségteljes gondolkodást kíván. Csak így kerülhető el, hogy a központi elvonások közvetlenül a pécsieket terheljék. - tette közzé a PécsMa.

A város idei költségvetéséről Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere oszotta meg gondolatait, miután hétfőn bemutatták a közgyűlés képviselőinek. „Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a pécsieket a lehető legkevesebbet érintsék a kormányzati elvonások” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy bár a korábbi városvezetés által felvett óriáshitel törlesztését már rendezte az önkormányzat, az állami elvonások növekedése miatt a 2025-ös költségvetés ugyanakkora terhet ró a városra, mint a tavalyi évben.

2024-ben Pécs 1,7 milliárdos törlesztőrészlet mellett 3,8 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulást is fizetett. Ez utóbbi összeg idén 4,6 milliárd forintra nő. A most induló Versenyképes Járások Program keretében pedig további 900 millió forintot von el az állam a város költségvetéséből. Ruzsa Csaba kiemelte, hogy ilyen körülmények között kell biztosítani a városvezetés alapelveit az idei költségvetésben.

Az egyik legfontosabb elv a város stabil működésének biztosítása, vagyis a tervezhető és megbízható közszolgáltatások fenntartása. Ez azt jelenti, hogy a pécsiek a kormányzati elvonások ellenére is zavartalanul élhessenek mindennapjaikkal, például kiszámíthatóan járjanak a buszok, és rendezettek maradjanak a közterületek.

A másik fő cél, hogy a tavaly elindított sajáterős fejlesztésekhez hasonló projekteket idén is meg tudjon valósítani az önkormányzat, így saját forrásaiból tovább építhesse és szépíthesse Pécset. Emellett legalább ugyanilyen fontos elv, hogy a kormányzati elvonások hatásait a pécsiek pénztárcája a lehető legkevésbé érzékelje.

„Más városokban a kormányzati elvonásokat több milliárdos megszorító csomagokkal, például jelentős adóemelésekkel kompenzálják, van, ahol akár 30 százalékkal emelik az ingatlanadót. Pécs azonban nem ezt az utat választja” – magyarázta Ruzsa Csaba. „A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a kormányzati elvonások terheit ne a pécsi családoknak vagy cégeknek kelljen viselniük.”

Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy ezek az alapelvek csak akkor érvényesülhetnek, ha a város költségvetése megőrzi az elmúlt években tapasztalt feszességet és felelősségteljes gazdálkodást. Ehhez pedig minden politikai és civil szereplő rendkívüli szerénységére lesz szükség.

Ruzsa Csaba elmondta, hogy reményeik szerint 2026-ra csökkenhet a szolidaritási adó vagy a járások fejlesztésére elvont összeg, így több pénz maradhat a város költségvetésében. Ezt az optimizmust arra alapozzák, hogy az összes önkormányzatot hátrányosan érintik az elvonások, és a kormányzat talán felülvizsgálja azok mértékét.

Forrás: PécsMa