Botrány: hogyan szivároghatott ki a Momentum közleménye?

2021. február 15. 14:51 2021. feb. 15. 14:51

Finoman szólva is gyanúsan gyorsan írt cikket a pécsi NER-lap a Momentum három helyi képviselőjének közleményéből. Vagy olyan mázlijuk volt, amilyen újságírónak a szakma fennállása óta még soha, vagy – és nyilván ez az életszerűbb - már azelőtt megkaphatták a Facebook-poszt szövegét, hogy az megjelent volna.

Végzetes fenyegetés, vagy „beszéljük meg, srácok”?

Aki figyelemmel követi Pécs közéleti eseményeit, tudja, hogy a városvezető koalíciós partnerek éppen egy tárgyalássorozat közepén/végefelé tartanak, amelyet a Momentum és a DK frakciói kezdeményeztek. A józanul gondolkodók egyfajta kibeszélőshowként tekintenek az eseménysorozatra. Olyan alkalmakra, amelyeken kitárgyalhatják, amire a járvány miatt és a napi városvezetői teendők mellett nem volt idő, döntéseket, amik emiatt félreértéseket, rossz érzést szülhettek egyes képviselőkben. Mások a polgármesternek adott fenyegető ultimátumként, valamiféle politikai apokalipszis közvetlen előfutáraként próbálják beállítani a tárgyalásokat. Ezt a narratívát erőlteti például Mellár Tamás, Pécs parlamenti képviselője, aki láthatóan nem tudta feldolgozni, hogy a városvezetés belsőkörös megbeszéléseire ő, aki a közgyűlésnek nem tagja, nem kapott meghívást.

 

Mindenki hallgat, csak a Momentum nem

 A mostani, meglehetősen furcsa történet egyik mellékszereplője egy kormányoldali, a pécsi városvezetést gátlástalanul pocskondiázó portál. A szóban forgó médiaterméknek Mellár ugyanúgy előszeretettel nyilatkozik, ahogyan a Péterffy-kurzusra szintén teljes fegyverzettel tüzelő Hír TV-nek is. A NER-média meg nyilván issza a parlamenti képviselő szavait, hiszen az ilyesfajta zavarkeltés a kormányoldalon teljesen ismeretlen – arra hiába várnánk, hogy a Fidesz képviselője a demokratikus médiához rohanjon a különvéleményével. Hogy mi a célja ezzel Mellárnak és annak a pár embernek, akik hajlandók még így kibeszélni Orbánék médiájának, az rejtély. Lehet, hogy egyszerűen jól esik nekik a NER részéről amúgy szokatlan médiacirógatás és némi rivaldafény.

Noha a legutóbbi koalícióközi megbeszélésről információink szerint mindenki úgy állt fel, hogy a nyilvánosságot nem tájékoztatják a tárgyalás tartalmáról, a Momentum három pécsi közgyűlési képviselője nevében egyikük, Topán László mégiscsak megosztott egy Facebook-posztot. Ezt:

 

 

A poszt a Mellár-DK-Momentum-féle ultimátum-szellemben született, Topán 2 napot adott a polgármesternek, hogy írásban válaszoljon. Ez amúgy nem történt meg, mégsem tudunk arról, hogy bármilyen válságon enne át a városvezetés.

 

Az érdekes most nem is a poszt tartalma, hanem a cikk, amit Orbánék fent említett médiazsoldosai rittyentettek belőle.

 

Sőt, még csak nem is maga a cikk, mert az olyan, amilyen. Hanem a cikk időzítése. Az alábbi képernyőfotóból kiderül, hogy Topán február 10-én 19 óra 49-kor tette ki a közleményt Facebook-oldalára:

 

Forrás: Facebook

 

Ebből pedig az, hogy röpke 16 perc múlva már a kész cikk virított a médiatermék hasábjain,   majd két perccel ezután annak közösségi oldalán:

 

 

Forrás: Facebook

 

Ez két módon történhetett meg.

 

#1: Mázli, tehetség, megszállottság

Az egyik lehetőség, hogy a cikk szerzője, Páva Zsolt volt kampányfőnöke minden szabad- és munkaidejében, amit nem bíróságokon tölt korábbi ügyei miatt, állandóan és lankadatlanul Topán László Facebook-oldalát figyeli: jobb keze az egéren, bal a billentyűzeten, és szakadatlanul frissítgeti Topán oldalát, hogy karvalyként csaphasson le az ott megjelenő témákra.

Így nyilván azonnal megtalálta a posztot. Elolvasta, értelmezte, átlátta, az 1700 karakteres cikket megírta, a szövegbe beillesztette a témába vágó korábbi cikkek linkjeit, az egészet feltöltötte a portál adminisztrációs felületére, beállította a szükséges paramétereket és huss, már kint is virított az anyag az oldalon, pár leütés, kattintás, és a portál Facebook-oldalán is. És ehhez az egészhez elég volt negyed óra.

#2: Kiszivárgott a közlemény

A másik lehetőség már nem ennyire romantikus, ám lássuk be, sokkal valószínűbb. Egészen egyszerűen az történhetett, hogy a közleményt már azelőtt elküldték a jobbos médiamunkásnak, hogy az megjelent volna a közösségi oldalon. Félretéve a tréfát: a fenti, teljesen életszerűtlen eszmefuttatással szemben ez az egyetlen magyarázat arra, hogy hogyan születhetett és kerülhetett ki a netre ilyen frissen a cikk.

 

Ki írta és ki szivárogtatta ki?

Lapunk természetesen megpróbált utánajárni, hogy ki írhatta az eredeti, roppant összeszedett, profi közleménynek is beillő posztot és annak, hogyan juthatott el ilyen mesébe illő gyorsasággal a médiába. A szöveg előállítására logikus válasz lehetne Nemes Balázs, a párt országos szóvivője, aki könnyedén megbírkózik egy ilyen feladattal. Ám úgy tudjuk, éppen ő az a Momentum pécsi szervezetében, akinek a legkevésbé van ínyére a most zajló tárgyalássorozat. Mindenesetre megpróbáltuk őt elérni telefonon, ahogy Sajgó György pécsi önkormányzati frakcióvezetőt és Topán Lászlót is, aki a nevére vette a közleményt.

Másfél napnyi telefonálgatás után végül csak Topán Lászlót sikerült elérnünk. A kérdések többségére ő csak azt hajtogatta hosszú szünetekkel, hogy a poszton kívül mást nem kíván mondani. Arra a kérdésre, hogy hogyan jutott el a poszt negyedóra alatt a médiába, azt mondta: csak tippelgetni tudna, de azt meg nem óhajt.

Mi sem. Hogy ki vagy kik fogalmazták meg a közleményt, nem tudni. Azt viszont sanszos, hogy ezúttal sem csodák és életszerűtlen véletlenek fantasztikus láncolata történt, hanem valaki kiszivárogtatta a közleményt. És ha nem a szöveget aláíró momentumos képviselők, akkor nem tudjuk ki. Ma még, de megpróbáljuk kideríteni: kitartóan fogjuk keresni a Momentum pécsi politikusait az ügyben.

 

Folytatása következik.

Forrás: Pécsi STOP