Briliáns módszerrel védik a hazai madarakat Baranya megyében

2021. március 4. 12:11 2021. márc. 4. 12:11

Ötletes, új fejlesztéssel védik a nagy testű madarakat mostantól Székesfehérvár közelében. Az E.ON Hungária Csoport, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és természetvédelmi szervezetek, köztük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával alakították ki és tesztelik a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát változatát. Ezt a hagyományos eszközt alakították át a fejlesztők, hogy a madarak ne tudják úgy megközelíteni, hogy az sérülést okozhasson. Egy éven át figyelik a berendezés hatékonyságát, és ha beválik, akkor országszerte használni fogják.

Mint kiderült, az új eszközt a villamos hálózaton nagy számban használt oszlopkapcsoló berendezés tovább fejlesztett változata: a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé“ szerelik fel, így nem található rajta olyan pont, ahova le tudnának szállni a madarak.

A berendezést három helyszínen, a tiszántúli Hajdúszováton, a Fejér megyei Soponya, és március végétől a Baranya megyei Udvar község közelében tesztelik majd a Duna-Ipoly Park Igazgatóság (DINPI) és az E.ON munkatársai. Egy éven keresztül figyelik, hogy az új eszközök
mennyire üzembiztosak, könnyen szerelhetők-e, ellenállnak-e állnak az időjárásnak, és főleg, hogyan viszonyulnak hozzájuk a madarak. Az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után döntenek arról, érdemes-e nagy számban alkalmazni a mostani fejlesztést.

Forrás: E.ON Hungária Zrt.

A tesztelés helyszínének kiválasztásakor egyebek mellett a környék madárvilágát vették figyelembe a szakemberek.

 

A Gólyák, nagy- és kisebb testű ragadozómadarak, vércsék, ölyvek és sasok pihennek meg elsősorban ezeken az oszlopfőkön, az ő védelmükre gondolva született meg ez a fejlesztés. Közvetlenül mellettünk egy tájvédelmi körzet található, amely madárvédelmi szempontból kiemelt terület. Örömmel mondhatom, hogy a most felhelyezett, átalakított oszlopkapcsoló megoldáshoz nagy reményeket fűzünk, úgy látjuk ez az eddigi legjobb megoldás ezeknek a madaraknak a védelmében - mondta Halász Antal, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője. 

 

Az energiacég tavaly nyáron a Hortobágyon kezdte meg egy másik, szintén a Kaposvári Villamossági Gyárral közösen fejlesztett madárvédelmi eszköz gyakorlati tesztjét. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen a nagyobb testű madarak védelmére kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. Az E.ON szakemberei 10 helyen helyeztek el új típusú burkolatot a függőleges oszlopkapcsolókra. Egy éven keresztül figyelik az eszközök működését és az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után, várhatóan idén ősszel döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e. 

 

 

A madarak áramhálózati védelme több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma, amelynek megoldásához az érintettek közös
erőfeszítésére van szükség. Az E.ON Hungária Csoport folyamatosan építi be a jelenleg ismert megoldásokat hálózatain, miközben a madárvédelmi szakemberekkel együttműködve új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet.

 

Forrás: Pécsi Stop / E.ON Hungária Zrt.