Csak párszáz ember volt kíváncsi a pécsi Lázárinfóra
Bár az építési és közlekedési miniszter országjáró fórumsorozatát nem kampányrendezvényként hirdették, pécsi állomása mégis inkább politikai hakninak tűnt – és ezt a viszonylag szerény érdeklődés is jelezte. A Lázárinfó helyi eseményén főként kormányzati ígéretek és politikai üzenetek hangzottak el, a valódi párbeszéd azonban csak pillanatokra valósult meg. A közönség jelentős része is fideszes képviselőkből állt.
A Lázárinfó országos fórumsorozata ezúttal Pécset érte el, ahol a miniszter a Rókus sétánynál tartott utcafórumot. Az eseményen – a rendőrségi becslések szerint – körülbelül kétszázan vettek részt, de a létszám később a felére csökkent. A fórumon Lázár János elsősorban a kormány 2026-ig szóló terveiről beszélt, miközben az esemény párbeszédre épülő jellege háttérbe szorult.
A fórum elején Hoppál Péter és Őri László fideszes politikusok méltatták a minisztert, majd maga Lázár János is színpadra lépett, ahol a kormány politikáját ismételte meg az érdeklődőknek. A beszéd során szóba került a mohácsi Duna-híd, az M60-as és a 67-es út négysávosítása, valamint a bicsérdi ipari park, ám konkrétumokból kevés hangzott el.
Lázár több alkalommal is élesen bírálta az ellenzéket, különösen a Tisza Pártot, Brüsszelt és az európai uniós csatlakozást támogató politikai irányokat. Előadásában számos kormányzati narratívát sorolt fel: az inflációért Ukrajnát okolta, a családpolitikát dicsérte, a Pride-ot és a genderpropagandát elítélte, miközben a drogdílereket és pedofilokat „tűzzel-vassal irtandónak” nevezte.
A fórum egyik fontos pillanata volt, amikor néhány résztvevő nyíltan kérdőre vonta a minisztert – például az ország megosztásáról, az uniós források elmaradásáról vagy a Janus Pannonius Gimnázium elhúzódó felújításáról. Ezekre Lázár többnyire kitérő vagy ideológiailag terhelt válaszokat adott, miközben a közönség egy része bekiabálásokkal vagy elvonulással jelezte elégedetlenségét.
Az esemény végére már csak száz fő körüli érdeklődő maradt, és a kérdés-felelet szekció is inkább személyes véleménycserévé, mint valódi társadalmi párbeszéddé vált. A fórum lezárásaként Lázár hosszasan sorolta saját vállalásait, de a közönség lelkesedése addigra már alábbhagyott.
Kiemelt fotó: PécsMa