Dübörög a közgyűlés - kövesse itt a tudósításunkat!

2017. november 16. 11:11 2017. nov. 16. 11:11

40 napirendi ponton rágta át magát a pécsi közgyűlés, melyen mi is ott ültünk, és hírt adtunk a legizgalmasabb napirendi pontokról.

Amint azt korábban írtuk, negyven napirendi ponton rágja át magát a novemberi pécsi közgyűlés. Az ülés egy zárt üléssel nyitott, ahol kettőt meg is tárgyaltak a város vezetői, a folytatásban 38 érkezik még. Vannak köztük cifrák is, mint például a városi intézményeknél tervezett álláshelycsökkentés, illetve a Biokomnak nyújtandó milliárdos mentőöv. Tudósításunk folyamatosan frissül.

10:15

A napirend előtti felszólalásokban Keresztes László Lóránt a Bodára tervezett atomhulladék-tárolóról beszélt, szerinte egyre biztosabb a helyszín, de ennek ellenére sem tesz semmit a Fidesz és Páva Zsolt polgármester. Szerinte ez súlyos felelősség. Páva kikérte magának, ő úgy látta, ez csak kampánytéma, és nem akar a választás előtt kampánnyal foglalkozni. Majd utána, ha releváns a téma.

Gyimesi Gábor a Tettye Forrásház Zrt. sajtóban megjelent gyakorlatáról beszélt, hogy egy 40 lakásos belvárosi társasházban több napra elzárta a vizet, holott csak pár órát írt ki. Aztán az is kiderült Gyimesi szerint, hogy önkormányzati lakásokban folyt el a rengeteg köbméter víz, a tartozása a háznak 4,5 millió forint. A Tettye Forrásház tavaly bezzeg nem zárta el a vizet, pedig akkor is 1,5 millió forintos tartozás volt - mondta a képviselő. Ráadásul a tartozást, ha tényleg önkormányzati lakásokban keletkezett, akkor a városnak kell kifizetnie majd ezt a társasházi tulajdonosoknak.

Gulyás Emil (MSZP) napirend előtt a Hoppál-bizottságról kért felvilágosítást, erről majd fog beszélni Páva a közgyűlés folyamán.

Zárt ülés után Hoppál Péter kulturális államtitkár, országgyűlési képviselő az első napirendi pontnál - Megemlékező nyilatkozat a Reformáció 500 éves jubileumáról - beszélt.

A 2. napirendi pont Pécs építési szabályzatának megváltoztatásáról szól. Keresztes László Lóránt arról kért felvilágosítást, hogy miképp is áll a Petőfi utcai körforgalom és a Bálicsi út összekötése. Arról is beszélt, hogy az Alkotmány utca - Rókus utca kereszteződésben szükség lenne egy kanyarodósáv felfestésére, mert minden napszakban beáll a forgalom.

Erb József (Fidesz) arról magyarázott, hogy van már ott kanyarodósáv, csak sajnos eltévesztette, mert az az Édesanyák útja-Ifjúság útja kereszeződés.

Erb arról is beszélt Girán János bizottsági elnökkel összhangban, hogy az egyetem környékének forgalmi rendjét komplexebben kellene nézni és kezelni. Páva Zsolt szerint jövő tavasszal megindulhat a kivitelezés, egy kisajátítás miatt van némi csúszás. A polgármester Keresztes Lórántnak is válaszolt, kérte, hogy küldje át a friss fotókat a reggeli csúcsforgalomról az Alkotmány utcában.

A módosítást, ami leginkább a Petőfi utca, Bálicsi út összekötéséről szólt, valamint az M60-as autóútról (ami még autópályaként szerepel az előterjesztésben, de Keresztes Lóránt fölhívta a figyelmet a változásra) megszavazta a közgyűlés.

11:15

A 3. napirend az építményadó és a reklámadó megváltoztatásáról szól. Gyimesi Gábor (Jobbik) szerint utóbbival helyi szinten is küzdelembe lendül a Fidesz a Jobbik ellen, ehhez sok sikert kívánt.

Kunszt Márta (DK) szerint a reklámadó módosítása megdrágítja a reklámozást a kisvállalkozóknak, a foghíjtelkekről szóló új adó pedig olyan bonyolult módon van megfogalmazva, hogy az nem érthető. Gulyás Emil arról beszélt, hogy beadott egy módosítót az új adónemeknél, de a bizottság leszavazta. Most azt javasolja, a közterületi reklámhordozóknál kettő négyzetméterre legyen megemelve az adómentes sáv.

A képviselő szerint ugyanakkor törvényi szinten nincs megalkotva a reklámhorodzó fogalma, így vakon fognak szavazni. Páva Zsolt polgármester már a szavazás előtt bejelentette, nem fogja támogatni Gulyás módosító indítványát. Gulyás szerint ezzel csak azt bizonyította a polgármester, hogy a rendelet tisztán politikai alapú, és pénzbehajtás, ami ismételten a kisvállalkozók tömegeit érinti leginkább.

Kővári János (ÖPE) Gulyást próbálja ekézni, szerinte annyi bevételből, ami van, abból nem lehet a várost üzemeltetni. Pécsen egymilliárd forintos kintlevőség van a nem fizető adósok miatt, másfél milliárd forintos bérleti díjjal tartoznak, emiatt fizetnek a tisztességes pécsiek több adót. Kővári arról is beszélt, hogy pont amiatt kell a foghíjtelekadó, hogy inkább építsenek rá az emberek és vállalkozók.

Csizmadia Péter fideszes bizottsági elnök szerint is a mikro- és kisvállalkozókat mentesíti a reklámrendelet. Év közben pedig, ha már tiszta lesz a törvényi szabályozás, akkor a közgyűlésnek joga les visszamenőleges hatállyal könnyíteni a rendeleten - ezért nem akarják most Gulyás módosítóját megszavazni.

Keresztes Lóránt szerint szpetemberben, mikor a foghíjtelkekről megalkották a rendeletet, pontatlanul fogalmaztak, ami, ha most nem lenne a módosítás, olyan embereket sújtana, akik már így is nehéz helyzetben vannak. Keresztes helyretette Kővárit is, aki a szocialistáknak tulajdonította a MiZo elköltözését és a gyártelep lerombolását. Ez már abban a korszakban történt, amikor az ÖPE is hatalomban volt és megszavazta az építményadókat. Pécsen brutális mértékű az adózás Keresztes szerint, de így sem elég, viszont ennél jobban már nem lehet terhelni az adófizetőket.

Gulyás Emil szerint elképesztő cinizmus, hogy a magas építményadó miatt lebontott felépítmenyek alatti foghíjtelkekre csak azért is rávetnek egy új adónemet, hogy mégis legyen valami bevétel.

Kővári szerint nem igaz, hogy extra magasak az adók Pécsen, akkor hogy épülhetett föl annyi lakás és társasház az elmúlt években - tette fel a kérdést. Keresztes Lóránt arról értekezett, hogy ha a városvezetést szeretné kritizálni, akkor az ÖPE-t kell-e kritizálnia, mert hogy Kővári mindig védi a városvezetést. Szerinte Kővári ne nagyon szólaljon meg, hiszen ő is benne volt az előző városvezetésben, amely nem volt képes új alapokra helyezni az adóztatást.

- Ezt a várost 8 és fél éve a Fidesz vezeti, a felelősséget nem lehet eltagadni - mondta.

Gyimesi Gábor szerint az, hogy az ÖPE és a Fidesz egyetért, az nem újdonság, egyformán látják a világot, a nyár végi ellenzéki összefogásból is kihátráltak. A jobbikos képvislő szerint az államnak is felelőssége van abban, hogy a város nem képes kijönni az adóbevételeiből. Ezt az előző Orbán-kormány hozta önkormányzati törvény okozta, amit Kővári is megszavazott fideszes országgyűlési képvislőként.

Kővári szerint képviselőtársai hetet-havat hordanak össze, az adórendelet egyértelműen a multikat és a nagyobb vállalkozásokat akarják megadóztatni. Keresztes Lóránt szerint Kővári minden olyan törvényt megszavazott, amik a városok adóbevételeit csökkentették, Kővári pedig nem képes szembenézni a saját politikai múltjával. Nyáron pedig, mikor az ellenzékiek próbáltak összefogni a város újabb adóssága miatt, Kővári pedig nekik ígért valamit, aztán teljesen mást mondott már a sajtónak. Páva "leszidta" Keresztest, hogy nem a tárgyról beszélt, Keresztes szerint ez sem meglepő, hogy Páva Kővárit védte. Kővári Kunszt Mártának ment neki, szerinte a szocialista városvezetés alatt évente zártak be egy iskolát, mert az önkormányzat nem volt képes finanszírozni a közoktatást. Most már az állam teszi ezt. És szerinte a szocialisták útja a hitelfelvételekkel sem járható út.

Gulyás Emil szerint Kőváriék pártszövetségbeli regnálása alatt is zártak be iskolákat.

Páva Zsolt polgármester szerint 10 évig nem történt meg az adók rendbetétele, ezért ezt 2014-ben a választás után csökkentettek is. A város gazdasági ereje nem elegendő momentán ahhoz, hogy a várost jelenleg eltartsa, ezt Páva is látja, ezen változtatni kell szerinte is. Keresztes visszautasította Páva kijelentését, hogy az ellenzékiek nem a város érdekében dolgoznak, és arra kérte a polgármestert, nevezze meg, mikor mondott ő valótlánsogat az adórendeletekről.

Guylás Emil módosítóját nem szavazta meg a közgyűlés, a rendelet építményadóról szóló részét és a reklámadóról szólót is megszavazták az előterjesztést.

Páva 15 perc szünetet rendelt és mondta, hogy az ebédszünet kezdete 13:45-re csúszik.

12:05

A közgyűlés a közel 30 percesre nyúlt 15 perces szünet után visszatért, a 4. napirend (Pécs és Isztambul Beyoglu várásrészével testvérvárosi együttműködési megállapodást köt) vita nélkül lett megszavazva.

Az 5. napirendi pont a város szokásosnak mondható 3,5 milliárdos OTP-s folyószámlahiteléről szól, ez is átment egyből a közgyűlésen.

A 6. előterjesztés fedezetet biztosít - 25 millió forintért - a közbeszérzésekhez értő szaktanácsadók felbérlésére. Kővári János arról kérdezett, hogy nem lehet-e ezt házon belül megoldani, ha már szeptemberben arról beszélt a közgyűlés, hogy a külsős szerződéseket vissza kell vágni. Páva szerint ez akceptálható, de egyrészt egyre kisebb a hivatali állomány, másrészt a közbeszerzés olyan speciális munka, amely jelentős terhet ró egy tisztviselőre a munkája mellet, és ehhez speciális tudás és képesség is kell, ezért kell külsős ember.

Kővári szerint a 25 millió forint, amit kifizetnének, az legalább 5 köztisztviselő bére lehetne. Az előterjesztést megszavazták, de hatan tartózkodtak, ketten pedig nemmel szavaztak - vagyis az ellenzék nem támogatta az előterjesztést.

A 6. napirendi pont a GPS-alapú segélyhívó mobilalkalmazás tevékenységének folytatáshoz szükséges, két évre szóló fedezetről szól, ez is átment a grémiumon, mint ahogy a Zsolnay Negyed garanciális hibajavításairól szólót is.

12:50

A 9. napirend a BIOKOM nehéz helyzetével foglalkozik, erről bővebben itt írtunk.

Páva szerint a BIOKOM az a cég, amely mindent megtesz a városüzemeltetésért. Gulyás Emil szerint a hulladékgazdálkodás jól jövedelmező munka, és ezért vetett rá szemet az állam, amely a nemzeti hulladékkezelővvel próbálta elvenni a pénzt. Ez sikerült is, de a helyi szolgáltatók azóta mélyrepülésben vannak, mivel az állami cégnek az indulása óta eltelt bő egy évben még a számlázást sem sikerült megoldania. Gulyás ugyanakkor úgy látja, a helyzet rendbehozására felhozott ingatlanfedezetek - pl. a Puskin téri kollégium, melyet több éve árulnak sikertelenül - csak látszólagos fedezetforrások, és mint ilyenek nem jogszerűtlenek-e. erről kérdezte a jegyzőt.

Kunszt Márta (DK) a BIOKOM korábbi nyereségességéről beszélt, amit az állam bedöntött. Az sem volt jó ötlet a képviselő asszony szerint, hogy egyre több feladatot pakoltak a cég nyakába, amik egyre inkább lehúzzák a teljesítményt. Kunszt Márta úgy látja, ugyanazokat a metódusokat, például az újabb és újabb hitelfelvételeket követi el a város, miközben nem látszik, hogy miképp is oldanák meg a 7,5 milliárdos hiányt. Kővári János teljesen egyetértett Kunszt Mártával, el is viccelődött azon, hogy innen már a közös jelöltállítás jöhet.

Gyimesi Gábor elmondta, ő már kétszer megkereste a Tüke Busz igazgatótanácsának elnökét, hogy mennyivel és mióta tartozik a BIOKOM a Tüke Busznak - választ azóta sem kapott. Szerinte pazarló a fonódó buszhálózati menetrend, és az pedig rejtély számára, hogy a BIOKOM miért nem tudja kifizetni az általa megrendelt buszmeneteket a Tüke Busznak. Fogarasi Gábor (Jobbik) szerint a BIOKOM-nak a feladatellátáshoz nem jut elég fedezet, ez az előterjesztésben is szerepel.

Keresztes Lóránt arra kíváncsi, mit tervez az önkormányzat abban az esetben, ha a fedezetként szolgáló ingatlaneladások nem jönnek be, akkor honnan fedezik a BIOKOM által kért 1,2 milliárdot. Erb József megdicsérte a BIOKOM-ot vezető Kiss Tibort, és szőrmentén a szocialistákat is, hogy anno nem állítottak akadályt az ellen, hogy reprivatizálják a céget.

Decsi István fideszes alpolgármesternek több sem kellett, egyből előhúzta az elmúltnyolcév című lemezt, annak is a buszos verzióját (elkótyavetyélt buszok, NAV-bírság, stb.), majd arról beszélt, hogy emiatt kellett annyit áldozni az új buszokra, amikor még forrás sem állt rendelkezésre. De most minden szép, 12 elektromos busz jön hamarosan a városba. Kővári szerint volt abban az időben buszok beszerzésére pályázat kiírva, Kaposvár is így szerzett új járműveket. Emiatt, hogy pályázat nélkül szerzett Pécs buszokat, a 3,5 milliárdos hitel a visszafizetéskor már 5 milliárd fölött lesz.

Lovász István jegyző még Gulyás Emil felvetésére adott választ: kell egy nevesített fedezet, amely valós vagyoni eszközökkel bír. Az eljárás tehát rendben van. Páva Zsolt polgármester annyiban igazat adott az ellenzékieknek, hogy az állami hulladékkezelő cég még nem áll a helyzet magaslatán, de a BIOKOM ebben a nehéz helyzetben is állja a sarat, szakmai presztizse nőtt. Páva szerint viszont nem volt abban az időben pályázat, mikor új buszokat kellett beszerezni. Keresztes Lórántnak úgy válaszolt: van egy olyan alternatíva, amivel meg lehet oldani a beálló helyzetet, ha nem sikerülne az ingatlanfedezet értékesítése - erről azonban bővebben nem akart beszélni a polgármester.

Az előterjesztés Kővári János módosítójával megszavazta a közgyűlés, közel háromnegyed órás vita után.

13:00

A 10. napirendi pont a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől kapott ingatlanokról szól, Gulyás emil elképesztőnek nevezte, hogy a Nick-udvar tömbjében lévő lakások rossz állapotban vannak az állami vagyonkezelő hibájából, ezért be kellene perelni őket.

Páva Zsolt arról beszélt, ezeket meg kellene venni, Kunszt Márta szerint ez nehéz lesz, mert az ingatlankezelő nehezen szabadul meg a portfóliójába tartozó ingatlanoktól. Páva erre elmopndta, a magyar állami ingatlnkezelő cég hozzájárult ezen ingatlanok eladásához. Az előterjesztést megszavazták, mint ahogy a Nevkó uszodájának korszerűsítését is.

13:50

A 12. napirendi pont a létszámcsökkentésről és leépítésről szól, Páva szerint rendkívül alapos és pontos számolások előzték meg az előterjesztést. Cserfainé dr. Kovács Ágnes arról kérdezett, hogy az elbocsátott dolgozókkal mi lesz majd, Kunszt Márta pedig arról beszélt, az előző években az elszámolóház alá tettek be mindent, most meg megint szétszervezik.

Kővári János azt javasolta, hogy mielőtt elküldik a 47 embert az Elszámolóháztól, pár embert vegyenek már át a Vagyonhasznosítóhoz, ahol a lakásosztály is működik, hátha kiderül, hogy hogyan lehet visszaszerezni a másfél milliárdos kintlevőségeket.

Gulyás Emil megköszönte a kitartását azoknak a közalkalmazottaknak, akik érdemi fizetésemelés nélkül dolgoztak az előző években és most megválnak tőlük.

Őri László alpolgármester szerint az államhoz átkerülő iskolafenntartás miatt lett új helyzet, ami miatt lépni kellett. A bérleménygazdálkodásban tényleg változtatásra van szükség, mint ahogy az önkorányzati bérlakásokban élők tartozásait a jövőben szigorúbban kell fogni - mondta el az alpolgármester, majd hosszan sorolta, hogy miket változtat meg az előterjesztés, ha megszavazzák. Őri szerint amúgy is az elszámolóháznál a 47 megszüntetendő álláshelyből 11 nincs is betöltve.

Gyimesi Gábor szerint az nem megnyugtató, hogy csak olyan álláshelyek szűnnek meg, ahol nyugdíjba mennek, mert a helyükre nem lehet fiatalokat fölvenni. Pécsnek az is nagy problémája, hogy egyre többen hagyják el a várost, ez a csökkenő gyereklétszámban is látható. A képviselő az önkormányzati lakásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy tudomása szerint a 4000 bérlakásra összesen 4 fő jut - ezzel a létszámmal nem lehet semmit sem elérni, pláne nem visszaszerezni a tartozásokat. Varga Péter (ÖPE) pozitívnak értékelte a párhuzamosságok leépítését. Fogarasi Gábor (Jobbik) szerint hét éve azt mondják a városvezetők, hogy már elindultak egy jó úton a lakásgazdálkodásban, de ez nem nagyon látszik.

Sztojkovics Éva képviselő, a népjóléti bizottság fideszes elnöke szerint igaz, hogy kevés ember van a lakásokra, de ezek hosszas folyamatok, a nemfizető bérlők kirakása is több évi bírósági folyamat. Gyimesi viszontválaszában ezt elismerte, de fölhívta a figyelmet, hogy pont ezért javasolják, hogy legyen több ember, és a kiutalások előszűrését is erősíteni kellene.

Sztojkovics Éva szerint zömmel rászorulóknak adják ki ezeket a lakásokat, hogyan szűrjék őket meg előre, ezt nem reális. Kővári úgy látta, a lakásgazdálkodásban rendszerszintű problémák vannak, ezeket is ki kellene javítani. Páva Zsolt polgármester átadta Őri László alpolgármesternek az ülés vezetését, és kiment a teremből. Decsi István alpolgármester már hamarabb eltűnt a közgyűlésről. Az előterjesztést Kővári módosító indítványával egyetemben elfogadta a közgyűlés, igaz, az ellenzékiek egy része nemmel szavazott a létszámleépítésekre.

13:55

A közgyűlés elvonult egy negyed négyig tartó ebédszünetre. Mi is elvonulunk enni ebben a barátságtalan időben, köszönjük a figyelmüket!