Egy pécsi édesanya küzdelme súlyosan beteg gyermekeiért

2025. április 15. 11:57 2025. ápr. 15. 11:57

Györkös Ágnes évtizedek óta harcol gyermekeinek egészségéért, akik – állítása szerint – a kötelező védőoltások következtében váltak visszafordíthatatlanul beteggé. A pécsi édesanya fiatalabb kisfia nemrég teljesen elveszítette a látását, miközben a másik gyermekénél is súlyos neurológiai problémák állnak fenn. A pécsi édesanya elmondása alapján az állam és az orvostudomány sem ismeri el a károsodás okát, így Ágnes teljesen egyedül maradt a gondozás, az ellátás és a küzdelem terheivel.

Györkös Ágnes három gyermeket nevelt és nevel fel, és máig a legfiatalabb fiát, a 17 éves Dominikot ápolja otthon, pécsi önkormányzati lakásukban. A nő elmondása szerint gyermekeinél közvetlenül a kisbaba kor után kezdődtek elsőre megmagyarázhatatlannak tűnő tünetek. A ma már 25 éves nagylányával éveken át tartó, rendszeres epilepsziás rohamokkal küzdöttek (mára tünetmentes), míg a 20 éves fiánál ötéves kora körül kezdődtek autisztikus tünetek, holott korábban teljesen egészséges kisfiú volt.

Ágnes legnagyobb aggodalma azonban a legkisebb gyermekéért való folyamatos küzdelem. Az oltást követően Dominiknél azonnal súlyos reakciók léptek fel: bőre kivörösödött, teste megduzzadt, majd életveszélyes állapotba került, miután a légzése leállt. A kisfiú közel három hónapig volt intenzív osztályon, ahol mesterségesen tartották életben. Bár édesanyja évekig járatta fejlesztő foglalkozásokra és gyógytornára, aminek köszönhetően idővel képes volt megtenni néhány lépést, állapota az utóbbi időben ismét romlani kezdett. Nemrég egy tragikus fordulat is bekövetkezett: a fiú elveszítette látását. Egy váratlan rosszullét után, amikor nem jutott elég oxigénhez, a látóidegek is károsodtak. Az anyuka szerint Dominik mára nem tud önállóan mozogni, tolószékben él, folyamatos felügyeletet és ápolást igényel. Sajnos ritka, hogy nem kell a 17 éves fiút havonta többször újraéleszteni.

Ráadásul az államtól semmiféle támogatást nem kapnak...

Ágnes évek óta próbál segítséget kérni, de – mint mondja – se az orvosok, se az állam nem hajlandó elismerni, hogy gyermekeinek állapotát az oltások okozták. „Minden ajtó becsukódik előttem, ha kimondom, hogy oltáskárosodásról van szó” – fogalmazott. Az orvosok – szerinte – inkább vitatják az ok-okozati kapcsolatot, semmint hogy vizsgálatokkal igyekeznének feltárni a gyerekek problémáinak gyökerét.

Az egyik legmegrázóbb élmény az volt számára, amikor Dominikot súlyos légzési panaszokkal kórházba szállították. „Azt mondták, fektessük be a tüdőbetegek közé. De a fiam immunrendszere már így is legyengült, és nem vállalhattam, hogy ott valamit elkap. Saját felelősségre hoztam haza” – meséli. Ágnes ezek után saját forrásból próbál minden szükséges vizsgálatot és terápiát megszervezni, de állami segítség hiányában ez gyakran lehetetlen. Ha mindez nem lenne elég, a pécsi anyuka semmilyen kedvezményt nem kap meg beteg gyermekei után, pedig szakmáját sem tudja gyakorolni, mert Dominik folyamatos felügyeletre és ápolásra szorul. Az egyedülálló anyuka így sokszor kerül kilátástalan helyzetbe már akkor is, amikor bevásárolnia kell. A lelkesedése és a pozitív szemlélete viszont sok esetben segít neki legyőzni az akadályokat.

Egy dokumentum, amely a pécsi anyuka birtokában van

Interjúnk során Ágnes egy nagyon érdekes részletre hívta fel a figyelmet. Egy papírlapról kezdett el tüneteket felolvasni, mely egy kötelező oltások lehetséges mellékhatásait taglalta. A számtalan felsorolt lehetséges tünet közül talán mindössze 1-2 olyat tudott felolvasni, amelyek nem jelentkeztek legalább - elmondása alapján -  az egyik kölyöknél. Akadt olyan példa is, amelyik több gyermekénél is tetten érhető volt. Györkös Ágnes szerint azonban az orvosokat ezzel sem sikerült még meggyőzni, hogy oltáskárosultak a gyermekei.

A pécsi anyuka továbbra is hisz abban, hogy pert tud nyerni, aminek aztán a befolyó összegét gyermekei felépülésére fordíthatja.

Az utolsó remény az őssejtkezelés

A fiatal fiú állapotának megállítására és javítására egyetlen lehetséges megoldás mutatkozik: egy külföldi őssejtbeültetés. Az édesanya szerint ez lehet az egyetlen esély arra, hogy Dominik ne veszítse el teljesen a mozgásképességét és mentális képességeit. Az ehhez szükséges forrásokat azonban önerőből nem tudják előteremteni.

Ágnes elmondása szerint már több peres eljárásban is érintett, ő is perelte az egészségügyi intézményeket, de az orvosok is visszaperelték őt a jó hírnév megsértése miatt. A jogi csatározás évek óta tart, miközben az egészségügyi rendszer semmilyen módon nem segíti a családot.

Statisztika

Györkös Ágnes története nem is annyira egyedülálló, mint gondolnánk, legalább is interjúnk vége felé elmondta, hogy rengeteget foglalkozik az üggyel és mások sorsát is szívén viseli, az igazságért, a beteg gyermekek jogaiért egyaránt küzd. Csak ő 8000 hasonló esetről tud. Ez már önmagában is olyan szám, aminek jelentős súlya van, viszont Ágnes azt is elmondta, hogy a tüntetéseken rendszeresen kevesen vesznek részt, így nem az lett a megoldás arra, hogy előre tudjanak lépni az ügyben.

 

Kiemelt fotónk illusztráció