Egy egész utcában zárta el a vizet a pécsi önkormányzati szolgáltató

2019. március 8. 13:52 2019. márc. 8. 13:52

A paláver a Facebookon kezdődött, egy hölgy panaszkodott arra, hogy hiába fizette a díjat, a vizet a teljes pécsi utcában, így nála is elzárták. Az utca ugyanis hivatalosan egyetlen társasház, a főmérő és az almérők között meg már egymilliós különbözet, hátralék keletkezett.

Egy pécsi hölgy Facebook-posztja kavart a minap elég komoly vihart. Ő a Csákány utcában lakik két kiskorú gyermekével, ahol a hét elején a Tettye Forrásház elzárta a vizet. Az utca másik végén lévő tűzcsapról tudja hordani a vizet, de, mint írta, abban fürdeni sem akarna, nem hogy inni vagy főzni belőle.

A nő szerint a legfurcsább az, hogy vízórájuk hitelesített, a számlát fizetik, mégis víz nélkül maradtak. Ugyanis az egész utca egy nagy és hosszú társasház, ahol a főmérő és az almérők közötti különbözet már egymillió forint körül jár, amit a lakóknak közösen kellene kifizetnie, máshogy a hölgy szerint nem lesz vizük.

Tettye Forrásház: tényleg társasház az utca

Az ügyben megkerestük a Tettye Forrásházat. A városi cég válaszából kiderült, hogy az utca 1974 óta valóban bejegyzett társasház, az aláírt, visszaküldött szolgáltatási szerződés szerint is társasházként veszik igénybe a vízszolgáltatást. Kiderült az is, hogy a felhasználási hely nevében több megbízott képviselő járt el az elmúlt években – erre utalt a panaszos hölgy is.

„Nem klasszikus értelemben vett társasházról van szó (bár sok minden lehet társasház, akár egy családi ház két lakása is azzá alakulhat), de a több különálló ingatlan összesen egy darab főmérővel rendelkezik, így a szabályozások szerint a lakóknak elsődlegesen eszerint kell helytállniuk a fogyasztás után, csak másodsorban egyénileg, a felszerelt mellékmérők fogyasztása alapján.

A több épület közt futó vízhálózat az ingatlanok közös tartozékát képezi – a szolgáltató nem rendelkezik információval, nyilvántartással erről –, a lakók gondoskodnak a karbantartásáról, és ha hiba van, a javításáról”

- írja a Tettye, hozzátéve: a közös hálózat kockázata, hogy a lakók gyakran nem érzik magukénak a kapcsolódó kötelezettségeket. Pécsen több hasonló csatlakozó hálózat maradt fenn a bányaipari, szövetkezeti tevékenységekhez kapcsolódóan, általában elavult, szivárgó rendszerek.

Az önkormányzati cég kifejtette azt is: a millió forint feletti vízdíjhátralék nem váratlanul keletkezett, 2016 óta folyamatosan magas a főmérő és a mellékmérők közti különbözet, amelyet azóta egyáltalán nem fizet a ház. Az egyre halmozódó tartozás miatt 2016 óta legalább 7 átvett tértivevényes fizetési felszólítót kézbesített a szolgáltató. A Tettye Forrásház kereste meg tavaly a társasház képviselőjét, hogy segítse a megoldást, a szolgáltató javasolta a belső házi vízhálózat átvizsgálását (a folyamatos különbözet ugyanis belső hibára utal), illetve tájékoztatta a képviselőt, hogy lehetőségük van kérni a főmérő pontossági vizsgálatát is.

A megbízott képviselő kérésére építették be tavaly a visszacsapó patront a főmérőhöz, ez azonban semmilyen hatással nem volt a különbözetre, annak mértékére, azóta is ugyanolyan magas, mint korábban. (A visszacsapó a kisebb hálózati nyomásingadozásokból adódó esetleges oda-vissza áramlások lehetőségét küszöböli ki.)

A Tettye Forrásház tavaly ellenőrzést végzett az utcában, hogy segítse a különbözet okának felderítését; a szakemberek több rendellenességet, szabálytalanságot is tapasztaltak, javasolták a belső hálózati hibák kijavítását, a hiányosságok pótlását és a rejtett hibák mielőbbi feltárását. Ilyen jellegű és mértékű különbséget leggyakrabban a főmérő és az első mellékmérési pont közti belső vezetékszakaszon fennálló meghibásodás, belső csőtörés okoz.

Hasonló esetekben megoldás lehet például a belső hálózat felújítása, vagy önálló bekötések kiépítése az ingatlanokhoz – ezek a költsége nyilván a felhasználókat terheli.

„Az ivóvíz-szolgáltatás korlátozása mindig a legvégső, kényszerű lehetőség a szolgáltató számára is, amikor már minden eszköz elfogyott; ha a főmérőn gyűlik a tartozás – mint ebben az esetben is –, és nem mutatkozik előrelépés a hátralék rendezésében, a szolgáltatónak jogszabály szerint is a főmérőn kell elzárnia a csapot. Ezek a helyzetek megelőzhetőek, mivel a szolgáltató többször tájékoztat előzetesen, van idő a cselekvésre. (Az említett esetben a felszólítók után, a tényleges korlátozás előtt 5 nappal minden érintett postaládájába kézbesítették az erről szóló értesítőt.)

A Tettye Forrásház mindig nyitott a megoldásra, ha látják a hajlandóságot a tartozás rendezésére, partnerek abban, hogy ne kerüljön sor a korlátozásra”

- áll a társaság kommünikéjében.

Mint megtudtuk, az utca végén álló tűzcsapot a szolgáltató alakította vízvételezési hellyé, és bár a kényelmetlenségeken ez nem segít, de ugyanaz az ivóvíz folyik benne, mint a csapokból.