Egyelőre elkerülte Pécs a fedezet nélküli kiadást: halasztott a közgyűlés
A pécsi közgyűlés november 24-én úgy döntött, hogy decemberre halasztja annak a határozatnak az újbóli megtárgyalását, amely 40 millió forintos, jelenleg fedezet nélküli támogatást biztosított volna a város női kosárlabdacsapatának. A halasztás eredményeként a kiadás egyelőre nem terheli Pécs 2025-ös költségvetését.
Pécs polgármestere közösségi oldalán számolt be arról, hogy hivatali ciklusa során először élt a polgármesteri vétó jogával, miután a városi közgyűlés november 6-án úgy döntött: az év végéig 40 millió forint támogatást biztosít a helyi női kosárlabdacsapat működésére. A döntést a Fidesz és a velük szavazó politikai erők többsége fogadta el, noha a városvezetés már többször jelezte, hogy erre a támogatásra jelenleg nincs meg a szükséges pénzügyi fedezet.
A polgármester hangsúlyozta: Pécset 2025-ben soha nem látott mértékű, mintegy 6 milliárd forintos kormányzati elvonás sújtja, amely már a város alapvető működését és kötelező feladatainak ellátását is veszélybe sodorhatja. Ezek között említette a közvilágítást, a közösségi közlekedést, valamint a gyermekekről és idősekről gondoskodó intézmények működéséhez kapcsolódó bérkifizetéseket.
A polgármester szerint a november 6-i határozat kockázatot jelent a város gazdálkodásának biztonságára és szabályszerűségére, ezért élt a törvény adta vétó lehetőségével. A jogi lépés következtében a közgyűlésnek november 24-én újra napirendre kellett vennie az ügyet.
A testület végül úgy döntött, hogy a határozatot decemberi ülésére halasztja, ami azt jelenti, hogy egyelőre nem erősítették meg az eredeti, vitatott döntést. Ennek megfelelően a fedezet nélküli kiadás nem terheli Pécs 2025-ös költségvetését – legalábbis addig, amíg a közgyűlés decemberben újból nem tárgyalja a kérdést.
Kiemelt fotó: PécsMa