Elhunyt Somosi László, Pécs díszpolgára, a pécsi erőmű korábbi elnök-vezérigazgatója

2020. október 28. 15:28 2020. okt. 28. 15:28

Közleményben tudatta Péterffy Attila polgármester, hogy elhunyt Somosi László, a pécsi erőmű korábbi elnök-vezérigazgatója, Pécs díszpolgára.

Somosi László 1946-ban született Györén, Miskolcon gépészmérnöki, a Budapesti Műszaki Egyetemen pedig gazdasági mérnöki oklevelet szerzett. 1971-től dolgozott a pécsi erőműben, ahol 1985-ben lett a cég vezetője. Több mint két évtizedes irányítása alatt a cég számos olyan változáson ment keresztül, amely a város életére is hatással volt. Az erőmű vezetőjeként neki jutott a céghez csatolt mecseki szénbányák felszámolásának hálátlan feladata, amit a lehető legnagyobb empátiával, az érintettek érdekeinek legmesszemenőbb figyelembevételével, közmegelégedésre hajtott végre - olvasható a polgármesteri kommünikében.

A mélyművelésű bányák rekultivációjával sokat tett Pécs város környezeti terhelésének csökkentéséért. A pécsi erőmű biomassza-programjának elindítójaként megalapozta a tisztán megújuló forrásokat felhasználó, hasonló méretekben Európában is egyedülálló pécsi zöld távhőtermelést, ezzel Pécs zöld fővárosi törekvéseinek egyik meghatározó pillérét.

- Somosi László szigorú, de következetes vezető volt, aki folyamatosan mentorálta munkatársait, segítette érvényesülésüket - folytatta Péterffy Attila. - Az erőmű vezetőjeként hosszútávú víziója volt nemcsak a cég, hanem általa a város fejlesztésére is, és kiemelkedő érzéke ahhoz, hogy ezeket az elképzeléseket a gyakorlatba átültesse.

Pécs polgármestere szerint Somosi László igazi lokálpatrióta volt, aki folyamatosan kereste a kapcsolatot az általa irányított vállalat és az annak otthont adó város között. Aktív szereplője volt a város közéletének, tagja volt a Pécsi Akadémiai Bizottság Környezetvédelmi Szakbizottságának, társadalmi szenátorként segítette a Pécsi Tudományegyetemet és alelnöki tisztséget vállalt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában, miközben elnöke volt a jelentős hagyományokkal rendelkező Mecsek Egyesületnek. Bőkezű támogatóként segítette a város kulturális és sportéletét. A városért végzett elkötelezett munkája elismeréseként 2002-ben Pécs városa díszpolgárává választotta.  

Somosi Lászlótól 2020. november 12-én, csütörtökön, 12:00 órától vesznek végső búcsút a pécsi köztemető kápolnájában.

(Címlapkép: Facebook/Péterffy Attila)

Forrás: Pécsi STOP