Ennél szomorúbb jegyet ma nem látni Pécsen - fotó

2018. augusztus 9. 11:29 2018. aug. 9. 11:29

A Monarchia koronáját megszégyenítő módon bélyegezte felül a Tüke Busz a sofőröknél megvásárolható jegyeket. Helló, áremelés.

Mint ismert, augusztustól az eddig is drága élet még drágább lett a baranyai megyeszékhelyen, a tömegközlekedési és a parkolási árak ugyanis a nagy pécsi csődnek köszönhetően emelkedésbe kezdtek.

A fideszes többség által a közgyűlésen átvert előterjesztés szerint mindhárom parkolási zónában drágult a parkírozás elsejétől, ráadásul 2019 januárjától a kettes és hármas zónákat össze fogják vonni - és ekkor emelik meg az éves, féléves és negyedéves parkolási díjakat is.

A tömegközlekedésben is felfelé íveltek az árak agusztustól, amely a legbrutálisabban a buszvezetőnél váltott jegynél látható: az egyszer használható papírért 500 forintot kell leszurkolni. Ennél drágább, egy utazásra érvényes, buszvezetőnél váltható menetjegy nincs ma az országban máshol.

Mellár Tamás független, de a Párbeszéd frakciójába beülő országgűlési képviselő a Parlamentben szeretett volna támogatást szerezni a pécsi tömegközlekedésnek, de a fideszesek leszavazták az igyekezetet.

A feladatot eléggé elszomorító módon sikerült megoldani, a Pécsi STOP olvasója küldött egy fotót, melyen jól látható, hogy a 400 forintos jegyet nemes egyszerűséggel felülbélyegezték 500 forintosra.

Mondhatnánk persze, hogy költséghatékony és környezetkímélő a megoldás, mert nem kell új jegyeket nyomtatni, de a felülbélyegzés metódusa a Monarchia szétesésének idjeét idézi - akkor kellett a régi osztrák-magyar koronát az utódállamoknak az országot jelölő felirattal felülbélyegeznie.