„Erre bezzeg van pénz” – mutatjuk a közösségi költségvetés projektjeit

2025. április 27. 11:57 2025. ápr. 27. 11:57

A közösségi költségvetésnek köszönhetően újabb fejlesztések színesítik majd Pécset. Most összegyűjtöttük, milyen eredményeket hozott a „Dönts velünk!” program eddig, és milyen projektek várhatók a közeljövőben.

Pécsiek dönthetnek a város jövőjéről

Az idei évben is folytatódik a közösségi költségvetés program Pécsett, amelynek keretösszege 2024-ben már 120 millió forintra emelkedett – húszmillióval több, mint az előző évben. A „Dönts velünk!” pályázat célja változatlan: a helyiek maguk javasolhatnak fejlesztéseket, amelyek jobbá, élhetőbbé teszik saját lakókörnyezetüket.

A beérkezett ötleteket először szakértők bírálják el, majd a várost tíz „Pécsiség Zónára” osztva a lakosok részvételével kiválasztott tanácsok döntenek arról, hogy mely terveket bocsátják szavazásra. A végső döntést tehát valóban a pécsiek hozzák meg.

Mi valósult meg eddig?

A program 2023-as fordulójában több izgalmas fejlesztés is megvalósult:

  • Felnőtt fitneszpark a Péchy Blanka téren: A Szivárvány Gyermekház környékén egy új fitneszpark létesült, a FutaPécs Sportegyesület közreműködésével pedig egy fedett pihenőhely is színesíti már a teret.

  • Zöldítés a Rákóczi úton: A Rákóczi út mentén két új zöldterületet alakítottak ki, köztük egy esőkertet is, amely javítja a városi fák állapotát és növeli a belvárosi zöldfelületek arányát.

  • Kertvárosi kispark az időseknek: Az Erika utcában egy korábban elhanyagolt területet alakítottak át barátságos parkká, új burkolatokkal, padokkal, sakkasztalokkal, virágágyásokkal és megújított közvilágítással.

  • Bővült az Égervölgyi Kutyás Közösségi Park: Új fedett pihenőhely készült, így a kutyás közösség rossz idő esetén is szervezhet programokat a Sirály utcai parkban.

 

Emellett több kisebb projekt is megvalósult: új padok a Magaslati úton, közösségi területek megújítása a Szondy sétány környékén, parkosítás a Hársfa utcánál, új gyalogátkelőhely a Nagy Imre úton, a Malomvölgyi-tavi faház felújítása, valamint szabadtéri kondipark kialakítása Hirden.

Mit hoz 2024?

A tavalyi szavazás eredményeként idén újabb fejlesztések indulnak el:

  • Közösségi tér az Aranyhegyi Panzióban: A Donátusi Baráti Kör Egyesület javaslatára az egykori panzió alsó szintjét újítják fel közösségi célokra, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. beruházásában.

További idén induló projektek:

  • Őshonos fákkal telepített minierdő Pécs belvárosában.

  • Esőkert kialakítása Uránvárosban.

  • Új kondipark és ivókút a Béke parkban.

  • Új fedett buszváró Mecsekszabolcson.

  • Murvás séta- és futóút kijelölése Tüskésréten.

  • Street workout pálya és padok a Melinda szabadidőparkban.

  • Parkosítás Kertváros szívében.

  • Járda napelemes világítással a Szaturnusz utcai kutyafuttatónál.

  • Fenntartható kertészeti workshopok Hirden.

 

A közösségi költségvetés egyértelműen bizonyította, hogy ha a pécsiek közösen dönthetnek közvetlen környezetük jövőjéért.

 

Forrás és kiemelt fotó: PécsMa