Feszültség a Fidesz-frakcióban
Vizsgálat és számonkérés. Így fogalmazott Csizmadia Péter, a Fidesz-frakció vezetője, amikor arról kérdezték, mi a következő lépés, következmény, miután párttársa többször is "kiszavazott" a frakcióból. - írja a PécsMa.
Csütörtökön rendkívüli ülésen tárgyalta és fogadta el a pécsi közgyűlés az idei költségvetést. A városvezetés által benyújtott javaslathoz számos fideszes módosító indítvány érkezett, de egyik sem kapott támogatást. Bár a Fidesz-ÖPE-KDNP szövetség a legnagyobb frakcióval rendelkezik, tizenegy képviselővel a huszonöt fős testületben, a minősített többséghez csupán két szavazat hiányzott.
A legtöbb szavazásnál két szavazat nem volt elegendő a többséghez, egy alkalommal három, négyszer pedig egy szavazat. Különösen fájó lehet a szövetség számára, hogy a Fidesz-frakció tagja, a keleti városrészből, egyéni választókerületből mandátumot szerző Nagy Klaudia tartózkodott, tehát nem támogatta a módosító indítványokat.
Nagy Klaudia a lapnak elmondta, hogy kész állni a vizsgálat elé, és annak lezárultáig felfüggeszti a frakcióban betöltött tagságát.
Ismét bebizonyosodott, hogy érdekes ciklus elé nézünk, melyben nem feltétlenül a négy kis párt egy-egy képviselője lesz mindig a mérleg nyelve. A két nagy politikai táborból olyan politikusok is meglepetéseket okozhatnak, akik valamilyen okból nem támogatják saját frakciójuk javaslatait.
Forrás: PécsMa