Fideszes képviselők lepték el Pécs egyik leglátogatottabb Facebook-csoportját - a tagok nem kifejezetten örültek a jelenségnek
Egy Reddit-bejegyzés hívta fel a figyelmet arra, hogy nemrégiben új adminisztrátora lett az egyik legnagyobb pécsi Facebook-csoportnak. A bejegyzéshez csatolt képernyőképek szerint a „Pécsen Hallottam” nevű csoport röviddel korábban eladó volt. Az adminváltást követően mindössze néhány nappal több fideszes politikus is megjelent a csoport tagjai között, majd a kormánypárt Baranya megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje rendszeres posztolásba kezdett egy addig alapvetően politikamentes felületen.
A jelenség önmagában nem tekinthető egyedinek: korábbi beszámolók szerint tavaly nyár óta közösségimédia-tartalomgyártókat és népszerű mémoldalak üzemeltetőit is többmilliós ajánlatokkal kerestek meg azért, hogy átadják oldalaik kezelését. Több, korábban szórakoztató vagy közéleti szempontból semleges felület ezt követően látványosan irányt váltott, és kormányközeli narratívák, politikai üzenetek terjesztésére állt át.
A szóban forgó pécsi Facebook-csoport esetében először a feltételezett korábbi tulajdonost kerestük meg, aki határozottan tagadta, hogy valaha adminisztrátori jogai lettek volna a csoportban, és tévedésnek nevezte az erről szóló feltételezéseket. Mivel a Redditen megjelent képernyőképek hitelessége önmagában nehezen ellenőrizhető, ráadásul a Facebook-csoportok esetében az adminisztrátori előzmények nem nyilvánosak, a vizsgálat inkább a jelenlegi állapotokra fókuszált.
A legtöbb hasonló oldalnál nem derül ki egyértelműen, ki vette át a kezelést, ebben az esetben azonban egy valós személy azonosítható új adminisztrátorként. Január 16-án Kolozsi Patrik lett a „Pécsen Hallottam” csoport új kezelője. Kolozsi a Gamer Digitális Polgári Kör egyik alapítója, emellett az Országos Gamer Szövetség elnöke és a Magyar Gamer Szövetség Egyesület képviselője. Az általa képviselt civil szervezetek korábban többmilliós támogatásokban részesültek olyan, a kormányhoz köthető forrásokból, mint a Városi Civil Alap vagy a Nemzeti Együttműködési Alap.
Az adminváltást követően rövid időn belül csatlakozott a csoporthoz Cziráki Attila, a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőjelöltje, valamint Őri László, a választókerület elnöke is. Ezt követően Cziráki rendszeresen, napi több alkalommal tett közzé bejegyzéseket a csoportban. Több tag is értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a politikai tartalmak miként illeszkednek az alapvetően apróhirdetéseket, örökbefogadással kapcsolatos posztokat, tanácsokat, tippeket és segítségkéréseket tartalmazó felülethez.
A politikai bejegyzések láthatóan nem váltottak ki különösebb pozitív visszhangot: több poszt azóta eltűnt a csoportból. A megmaradt bejegyzések alatt a hozzászólás lehetősége jellemzően le van tiltva, ahol azonban mégis megjelentek kommentek, azok tartalma vélhetően nem volt kedvező sem a jelölt, sem a kampánycsapata számára.
Forrás: Telex/Mecseki Müzli