Hármat alszol, és már itt is a félezer forintos pécsi buszjegy és a drágább parkolás

2018. július 29. 12:23 2018. júl. 29. 12:23

Augusztus elsejével felsír a pénztárcád: 500 forintért vehetsz majd jegyet a sofőrnél a pécsi helyi járatú buszokon, valamint mindhárom zónában felemelt díjat kell majd fizetned a parkolásért. A jegyáremelés - melynek hatására a pécsi lesz a legdrágább, buszvezetőnél megváltható papírfecni az országban - a Parlamentben is téma volt: Mellár Tamás független képviselő kért kormányzati segítséget a pécsi tömegközlekedéshez, de a Fidesz nemmel szavazott a témában.

A parkolási díjak és a helyi tömegközlekedési tarifák emeléséről még a júniusi közgyűlés döntött. Ennek értelmében 2018. augusztus 1-től mindhárom zónában drágább lesz parkolni.

Az III. zónában 100-ról 120 forintra, a II. zónában 160-ról 200 forintra, míg az I-es zónában 300-ról 400 forintra drágul egy óra. A tarifaemelés védelmében anno érvként felhozták, hogy már 2011 óta nem emeltek parkolási díjat, plusz korszerűsíteni kellett a jegykiadó automatákat.

A parkolás drágulása itt még nem ér véget. 2019. januárjától összevonják a kettes és a hármas zónát, de úgy, hogy minden, ami hármas zóna volt, az kettes lesz, azaz drágább. Pluszban ekkortól emelkednek a parkolóbérletek havi, negyedéves és éves díjai és a jogosult intézmények, jogosított magánszemélyek, az intézményi dolgozó,valamint a jogosult magánszemélyek parkolóengedélyeinek díjai is.

A parkolás mellett a Tüke Busz viteldíjai is drágulnak augusztustól. A sofőrnél eddig 400 forintért megváltható jegyért már 500 forintot kérnek el, melynél nem lesz drágább helyi járatú jegy az országban. Szívnak a kisgyermekesek is: a neki szóló bérlet 3300 forintról emelkedik 4200 forintra. Ugyanígy 3300-ról 4200-ra emelkedik a közfoglalkoztatottak 30 napos és a polgárőrök bérlete is.

Természetesen nem maradnak ki az emelésből a tanulók és a nyugdíjasok sem. Ez év augusztusáig havi 3475 forintot (Tüke-kártyával: 3300 forintot) kell mindkét csoportnak fizetnie a bérletért. Augusztus elsejétől viszont már 3900 (Tüke-kártyával: 3710) forintot kell kicsengetniük az utazásra jogosító papirosért. A negyedéves bérletük 10000 (Tüke-kártyával 9500) forintról 11220 (Tüke-kártyával: 10670) forintra emelkedik. Az elővételi menetjegy ára 315 forintról kúszik 350-re, a 10 darabos gyűjtőjegy 2800 forintról 3300 forintra emelkedik.

A pécsi tömegközlekedés áremelkedései miatt Mellár Tamás pécsi parlamenti képviselő törvénymódosításra nyújtott be javaslatot még július közepén. Ebben azt kérte, hogy a kormány támogassa a pécsi tömegközlekedést, mert a hamarosan 500 forintra dráguló buszjegy súlyosan korlátozhatja az itt élők városon belüli mobilitását. Javaslatát azonban leszavazta a kormánypárti többség. Nemmel voksolt a választás hajrájában Orbán Viktor mögött kabaréjelenetbe illően szinkronszámoló Nagy Csaba, valamint Hargitai János sem érezte úgy, hogy segíteni kellene a pécsieket ezzel a törvénymódosítással. Hoppál Péter és Bánki Erik nem volt jelen a szavazáskor.